Vállalkozás hvg.hu 2021. március. 02. 16:29

Kevesebb eladó többet keresett tavaly

Az illatszerboltokban érte meg igazán dolgozni, míg zöldségesnek lenni nem volt különösebben kifizetődő.

Az eladók létszáma 16 ezerrel csökkent tavaly, de azok többségének, akik maradtak, emelkedett a bére – írja a Blokkk.com.

Az eladók havi bruttó átlagkeresete megközelítette a 275 ezer forintot és több mint 24 ezer forinttal nőtt is 2020-ban, 668 forinttal többel, mint a nemzetgazdasági átlag.

A lap felidézte, hogy a járványhelyzet súlyos kényszere nem hagyta érintetlenül a kereskedelmet sem: hol korábban kellett, vagy kell zárni még most is, vagy éppen nem is lehetett belépni a boltba. A nagy ünnepi bevásárlások korábbi megugrásait is lefaragta a járvány, azokat a spájzolás messze nem pótolta, és olyan jelenségek is formálták a vásárlási szokásokat mint a home office vagy a digitális tanrend.

Az adatsorból kiderül, hogy legjobban az illatszerbolti eladók keresnek, bruttó 317 ezer forint volt az átlagos fizetésük 2020-ban, ami 27 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Őket követik az autószalonok alkalmazottai, átlagosan havi bruttó 308 ezer forinttal. A dobogó harmadik fokára az élelmiszerbolti eladók kerültek, szintén 27 százalékos fizetésemelkedéssel, ami átlagosan havi bruttó 292 ezer forintot jelentett tavaly.

Legrosszabbul a zöldségesek és a ruhapiaci dolgozók kerestek. Előbbi fizetése átlagosan havi bruttó 198 ezer forint, utóbbié 175 ezer volt 2020-ban.