Egyre többen gondolják úgy, hogy nem állítanak hagyományos karácsonyfát a járvány miatt, népszerű az online rendelés is.
A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak a karácsonyi időszak előtt a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján – közölte az Agroinform.hu.
A felmérésük szerint a fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4–5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni.
A szervezet előrejelzése szerint a korábban évente fenyőfát vásárlók 5–6 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát.
A termelők visszajelzései alapján a kereskedők az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le náluk idén, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken. Az, hogy lesz-e elegendő választék az idei karácsonyra, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, mivel a vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt, ekkor pedig már nehéz lesz pótolni az esetleg hiányzó mennyiséget.
A felmérés szerint a fenyőfát vásárlók körében immár messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb, 54 százalék választja ezt a fajtát. A második helyen az ezüstfenyő, míg a harmadikon a lucfenyő áll 22, illetve 21 százalékkal. A legtöbben, 44 százalék, a másfél-két méter közti magasságot keresik, további 40 százalék másfél méternél kisebb fenyőfával is megelégszik.
A válaszadók 12 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben legfőbb indokként a válaszadók fele a környezetvédelmet jelölte meg, emellett fontos szempont a többszöri felhasználhatóság.
Még a koronavírus-járvány idején is a válaszadóknak mindössze 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy online rendeljen fenyőfát karácsonyra. A válaszolók több mint harmada ugyanis tart attól, hogy a látatlanban megvett és kiszállított fenyő nem az ő elképzeléseinek megfelelő formájú vagy minőségű lesz.