A szerdai testületi ülésen az építési szabályzatot is az új szállodához igazítanák: telket alakítanak át a Hagymatikum Fürdő mellett, és növelnék a városban megengedett beépíthetőség és épületmagasság nagyságát is.
Négycsillagos szállodát épít Mészáros Lőrinc a Lázár János hátországának megmaradt csongrádi kisvárosban, a látványterveket már el is készítette a Daw Stúdió Kft., a Hunguest Hotels is bejelentkezett már a polgármesternél még tavaly januárban. A szállodára a jelenleg ismertek szerint 5 milliárd forintot ad az állam, a Magyar Turisztikai Ügynökség egyedi döntésével ítélték meg a beruházásra a pénzt. Egyelőre az építési szabályzatot szabják a tervek szerint 120 férőhelyes szállodára, amely a Hagymatikum Fürdő mellett épülne meg. Így nem valószínű, hogy a szálloda terve itt a tatai Avalon szállodai beruházáshoz hasonlóan kiverné a helyieknél a biztosítékot. Itt évek óta várják a fejlesztéseket.
A turisztikai beruházások már évek óta húzódnak Makón, a 2017-ben fürdőfejlesztésre megítélt 9,5 milliárd forint elköltésének sincsenek még kézzelfogható eredményei. Időközben változott a koncepció is, ugyanis a fürdőterületen egy uszodát is építettek volna eredetileg, de ezt leválasztották a fürdőprojektről, annak lebonyolítását pedig az önkormányzat átadta a Nemzeti Sportközpontoknak. Legutóbb augusztusban lett eredménytelen a fürdőre kiírt közbeszerzés, ugyanis az ajánlatot tevő cégek mindegyike többért vállalta volna az építést, mint amennyi pénzt erre fordíthatna a makói önkormányzat.
A szállodára az előzetes tervek szerint ötmilliárd forint közpénz áll rendelkezésre. Egyelőre a helyi építési szabályzat átdolgozásáról szavaznak szerdán a makói képviselők. Az eredeti tervek szerint a Hagymatikum Fürdő területén épült volna meg a szálloda, de ezt elvetették, mivel túl sok zöldterületet vont volna el a fürdőtől. A jelenlegi elképzelések szerint a komplexumot a fürdő melletti parkoló helyén húznák fel, ezt a telket kellene az építési szabályzatban a fürdőhöz csatolni, így új telket kialakítani. A parkoló hiányát a szálloda alatt megépült mélygarázs váltaná ki.
A látványtervekből az nem derül ki, milyen magas homlokzattal tervezik az új szállodát felépíteni, a szerdai testületi ülés elé kerülő előterjesztésből az látszik, hogy az átdolgozás után akár 20 méter magas épületet is fel lehetne itt építeni, holott a hatályos szabályzat szerint a város egyetlen övezetében sem épülhet 15 méternél magasabb épület. A telek beépíthetőségén is változtatnának, azt 80 százalékra emelnék fel az egyébként maximum 45 százalék helyett.
A Hunguest Hotels Zrt. tavalyi árbevétele 3 milliárd forinttal volt több, mint 2018-ban, közel 27 milliárd folyt be Mészáros Lőrinc szállodáiba. A nyereség viszont valamennyivel csökkent, 3,4 milliárd helyett 3,1 milliárd profitra tettek szert, ezt nem fizették ki osztalékként, hanem az eredménytartalékba helyezték az összeget. Nemrég írt arról a hvg.hu horvát lapok értesülése alapján, hogy Mészárosék az Isztrián is építkeznek, ott 18 milliárdból húznak fel egy luxushotelt.
A csongrádi megyeszékhelyen is van szállodája Mészároséknak, itt a Forrás Szálló került a Hunguest Hotels Zrt. megvásárlásával a milliárdoshoz. Eredetileg Szeged város önkormányzata hozott közös céget létre még 2007-ben az akkor még Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó szállodai vállalkozólánccal, hogy 3 milliárd forint uniós forrásból felturbózzák a szegedi fürdőt. 2010-ben adták át a fürdőt és a felújított szállodát, majd 2015-ben a korábban megkötött szerződés szerint eladóvá vált a cég, amelyet a magántulajdonos vásárolt meg, így teljes egészében magánkézbe került az egész komplexum. A Szegeden ellenzékben levő Fidesz azzal támadta a város vezetőit, hogy magánkézre játszották a város vagyonát, az önkormányzat álláspontja viszont az volt, hogy éveken át egy fillérjükbe sem került a fürdő, a veszteséget a Hunguest finanszírozta tagi kölcsönökkel. A Fidesz a gyanított vagyonvesztés miatt feljelentést is tett, de eredménytelenül. 2018-ban pedig, amikor Mészáros Lőrinc megszerezte a Hunguest-láncot, a Forrás is az érdekeltségébe került.