Vállalkozás MTI 2020. szeptember. 17. 18:27

Annyira kevés az utas, hogy újabb részt zárnak le Ferihegyen

Szeptemberben 90 százalékos és októberben is hasonló mértékű utasforgalom-visszaesésre számít a repülőtér üzemeltetője. A repülőtér ezért több utasforgalmi terület után egy parkolót is lezár.

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport közleménye szerint augusztusban közel 400 ezer utas fordult meg a terminálokon. A magyar kormány által bevezetett határzár miatt azonban szeptember egészére vetítve a cég 90 százalék feletti visszaesést vár 2019 azonos időszakához viszonyítva.

Négy ember tologatott egy utasokkal teli Lufthansa-gépet Ferihegyen

A légitársaság földi kiszolgálójának illetékese szerint a vontatóvilla meghibásodása miatt kellett kézi erővel mozgatni a repülőt.

Több légitársaság már jelezte, hogy a kereslet hirtelen csökkenése miatt a következő hónapban is kevesebb járatot indít, így októberben is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre lehet számítani.

A Budapest Airport korábban már lezárta a 2-es terminál több utasforgalmi területét, mostantól pedig a Holiday Lite parkoló sem használható.

Az áruszállításban ugyanakkor alig látszik visszaesés: a január-augusztusi időszakban 84 500 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ez alig 3 százalékos csökkenést jelent az előző évihez képest. A forgalom összetétele azonban megváltozott: a hosszútávú járatokkal együtt az alsófedélzeti légi áruszállító kapacitás is eltűnt, elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálják ki a piaci igényeket. A számuk 17 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában.

Ferihegy előremenekül: kevés az utas, de sok a fejlesztés - megnéztük

Utasból egyelőre legfeljebb csak márciushoz, áprilishoz képest van sok, ettől függetlenül a fejlesztések szakadatlanul folynak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Így például hamarosan már semmit sem kell majd kiszedni a kézipoggyászból a biztonsági ellenőrzéskor.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?