Vállalkozás hvg.hu 2020. június. 15. 12:16

Rengeteg bolt tűnt el Magyarországról

Az utóbbi években a diszkontok és a Spar térnyerése jellemezte a magyar kiskereskedelmi piacot.

Míg 2014-ben összesen majdnem 10 ezer, addig tavaly 7753 üzlettel rendelkeztek a magyar boltláncok – írta a Napi.hu. A lap összesítése szerint több mint 2 ezer üzlet esett ki a magyar hálózatból.

Az Auchan, a Tesco és a Spar hipermarketeknek tavaly közel 800 üzlete volt, 151-gyel több, mint 2014-ben. Az emelkedés a Sparnak köszönhető, amely több mint 100 egységgel tudta növelni a hálózatát.

A bevételeknél felállított sorrend is nagyot változott az utóbbi években. A kilenc boltlánc, az Aldi, az Auchan, a CBA, a Coop, a Lidl, a Penny Market, a Reál, a Spar és a Tesco 2014-ben összesen 3589 milliárd forintos bruttó forgalmat hozott össze, tavaly pedig 4735 milliárdot. Ez 32 százalékos növelésnek felel meg.

A diszkontok ezzel szemben dupláztak: a 2014-ben mért, 630 milliárd forintos forgalmukat 1312 milliárdra hizlalták tavaly, ami 108 százalékos emelkedést jelent.

A cikkben idézték a Trade Magazin napokban megjelenő rangsorát is, amely szerint a magyar vásárlók tavaly is a Tesco boltjaiban költötték a legtöbb pénzt. A 2018-as listához képest két helyet jött előre a Lidl, a Spar pedig megtartotta harmadik helyét.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.