Vállalkozás hvg.hu 2020. május. 26. 11:23

Igazságtalannak tartja Zsidai Roy nyilatkozatát a Bocuse akadémia vezetője

Zsidai Roy arról beszélt egy interjúban, hogy szerinte kifejezetten káros a házhoz szállítás az éttermeknek, és a jótékony főzést is irracionálisnak és igazságtalannak nevezte. A nyilatkozat nem okozott osztatlan sikert az éttermes szakmában.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Nagy port kavart a hazai gasztronómia köreiben Zsidai Roy a diningguide.hu-nak adott interjúja, amiben egyenesen károsnak, és az igazi éttermek ősellenségének nevezte a kiszállítást. A téma azért is jött szóba az interjúban, mert a koronavírus-járvány alatt a rendelettel tiltották meg, hogy az éttermek vendégeket fogadjanak, és sokuknak a túlélés zálogát jelentette a házhozszállítás.

Zsidai azzal érvel, hogy egy éttermet meghatároz a hangulata és a sajátos atmoszférája, ahol a munkatársak igazi vendéglátóként fogadják a vendégeket, a kulturális-társadalmi aspektusokkal is rendelkező élményt pedig nem lehet házhoz szállítani.

Az éttermes kitért arra is, hogy Nyugaton már létező probléma az ún. dark kitchen, ahol is neves szakácsok főznek végül ablaktalan konténerekben, rossz körülmények között kizárólag kiszállításra, az Über Eats-nek és a Woltnak. Azt nyilatkozta, elindult egy folyamat, még a koronavírus-járvány előtt, amelynek keretében a technológia kannibalizálja a mindennapi ételt az asztalra tevő éttermeket.

Az éttermek jótékonykodását is úgy jellemezte (többen az egészségügyi dolgozók, vagy rászorulók számára működtettek konyhát ezekben a hetekben), hogy ez „olyan mentalitás, mint egy tékozló magyar nábobé, aki elkártyázza a vagyonát”, hiszen ez az a szektor, aminek a bevétele egyik napról a másikra a nullára zuhant. Az éttermek jótékony főzési akcióit pedig a korrekten gazdálkodó helyekkel szemben egyenesen igazságtalannak és irracionálisnak nevezte.

Az interjúra Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke rövid nyilatkozattal reagált, és szerinte nem most van az ideje a felháborodást keltő nyilatkozatoknak. A reakciójában leírta, hogy „a válsághelyzetek velejárója, hogy azok, akik megtehetik, vagy meg akarják tenni, keresik azokat a lehetőségeket, ahol segíteni tudnak”, és számos példát hozott, amiben neves étteremtulajdonosok és szakácsok így tettek.

A Bocuse d'Or Akadémia elnöke kitért arra is, hogy minden étterem küzdött és küzd ma is a fennmaradásért, és remélhetőleg az embereiért is. A kiszállítás nyilván egyfajta kényszermegoldás, amit az is szült, hogy mentsék az éttermet és ezzel a munkahelyeket is: „A házhoz szállítás egyfajta szalmaszál volt, amelybe kapaszkodni lehetett. Számos étteremtulajdonos és a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy ez sokszor mentőötlet volt maguknak a vendégeknek is. Volt és van egy olyan réteg, akinek könnyebbé tették a karanténban töltött heteket a top éttermekből rendelt ételek, így ezek létjogosultságát megkérdőjelezni, sőt magát az eljárást károsnak nevezni erős túlzás és igazságtalanság. Mindenki úgy küzd a saját vállalkozásáért, ahogyan tud” – írta Hamvas Zoltán a nyilatkozatában.

Zsidai cégcsoportjához tartozik Budán a Pierrot étterem, a 21 Magyar Vendéglő, Baltazár Budapest Grill & Hotel, Pest-Buda Vendéglő & Hotel, Jamie's Italian, Spíler Buda, valamint a Gozsduban a Spíler Original, Spíler Shanghai, Jamie Oliver's Pizzeria Gozsdu, de Jamie Oliver bécsi étterme is. Az Orbán Ráhellel is jó barátságot ápoló, ingatlanban is utazó Zsidairól néhány éve derült ki például, hogy a budavári önkormányzattól 23 ezer forintért bérelt olyan ingatlant, amivel havi 2,6 milliót kereshet de korábban arra is fény derült, hogy a szükséges engedélyek nélkül üzemeltette már az éttermeit ellátó konyhát, és a hatóságok számos szabálytalanságot is találtak a konyháján. 

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.