Vállalkozás hvg.hu 2020. május. 23. 10:56

Magyarországra is érkezett a szalmonellás lengyel baromfiból

A Nébih intézkedett.

Szalmonellával fertőzött baromfitermékeket vontak ki a forgalomból az Európai Unióban – írja a Nébih tájékoztatása alapján a Magyar Nemzet. A Lengyelországból származó termékek miatt a szlovákiai hatóságoknak kellett intézkedniük, a litvánok pedig az uniós gyorsriasztási rendszeren (RASFF) tettek bejelentést, ebből kiderült, hogy két magyar kereskedőhöz is eljutott fertőzött csirkemájból mintegy 800 kiló. A termékek esetében a Nébih már intézkedett.

A hivatal tájékoztatása szerint az uniós riasztási rendszeren keresztül csak az idén eddig 112 bejelentést tettek a tagállamok lengyel eredetű baromfihús szalmonellafertőzöttsége miatt. Ezek közül Magyarország négy esetben volt érintett: három élelmiszer és egy állateledel alapanyagában mutatták ki a baktérium jelenlétét, a szükséges intézkedéseket minden alkalommal megtették a szakemberek – írja a Magyar Nemzet.

(Magyar Nemzet)

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.