Vállalkozás hvg.hu 2020. május. 22. 10:44

Délig lehet jelentkezni az ITM ingyenes informatikai képzésére

A 8 hetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek a minisztérium szerint.

Péntek délig lehet jelentkezni az állam által finanszírozott ingyenes, online informatikai alapozó oktatásra. Az Újratervezés a járvány miatt esetleg munkahelyváltásra készülőket hivatott segíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek.

Ugyan a program azoknak szeretne lehetőséget kínálni, akik fontolgatják az informatikai pályára lépést, de a már meghirdetett alapképzés az elérhető információk alapján nem lesz elég a karrierváltáshoz. Önmagában elsősorban azoknak nyújthat majd segítséget, akik az eredeti szakmájukban akarnak maradni, de fejleszteni akarják digitális készségeiket. A kormány azt ígéri, fognak ráépülni szakképzések, de egyelőre nem tudni, milyenek és milyen keretek közt. Erről is szól csütörtöki anyagunk:

A kormány előállt egy félkész dologgal, de ingyen van, tessék regisztrálni!

Hasznos dolog az ingyenes állami informatikai alapoktatás, de programozó ettől senkiből sem lesz, a karrierváltáshoz kevés. A kormány azt ígéri, fognak ráépülni szakképzések, de egyelőre nem tudni, milyenek és milyen keretek közt. Mindenesetre elkezdeni, kipróbálni nem árthat.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?