Vállalkozás Lengyel Miklós 2020. május. 11. 16:15

Soha annyi cég nem alakult egy hónap alatt Kínában, mint áprilisban

Míg februárban csak 130 ezer új céget regisztráltak az 1,4 milliárd lakosú országban, addig áprilisban több mint 830 ezret. Ez rekord még Kínában is, ahol abban bíznak, hogy idén a GDP 5 százalékkal nőhet annak ellenére, hogy a Covid 19-vírus miatt hetekre lezárták az egész országot.

A legtöbb, csaknem 235 ezer új vállalkozás a délkelet-kínai Kuangtung tartományban alakult, amely az exportra termelő gazdaság szíve – írja a pekingi Global Times.

Ebből a Hongkonghoz közeli tartományból indult el a reformok második szakasza a kilencvenes években amikor Deng Hsziao-Ping akkori első számú vezető meghirdette a piacgazdaság kiterjesztését az egész országra Sencsenben. Ebben az egykori halászfaluban, melynek népessége ma már 10 millió fölött jár, és ahol olyan cégeknek van központja mint a Huawei.

A lista másik felének végén Hupej tartomány szerénykedik 26 500 új vállalkozással. Ez nem csoda, hiszen ennek a tartománynak a központja Vuhan, a 11 milliós nagyváros, ahol kirobbant a koronavírus-járvány, és ahol a leghosszabb ideig tartott az elzárás.

V alakú válságban bíznak a kínaiak

Az első negyedévben először fordult elő a reformok kezdete, azaz 1978 óta, hogy visszaeset a GDP Kínában. Ha el akarják érni az évi 5 százalékos növekedést, akkor viharos tempóban kell pótolni a lemaradást.

Van, aki külföldön is bízik benne: a Bloomberg is úgy értékelte a globális gazdaság helyzetét, hogy hála Kínának V alakú válság elé néz a világ, vagyis viszonylag gyorsan helyre lehet állítani a megrendült egyensúlyt. A lap szerint Kína lesz az egyetlen nagyhatalom, mely GDP-növekedést tud felmutatni 2020-ban.

Pekingben arra utalnak, hogy már 2008-ban is nagy szerepe volt a kínai gazdaságnak abban, hogy a világ ki tudott kecmeregni a globális pénzügyi válságból. Most értelmezésük szerint Kínának ez a szerepe akár még nagyobb lehet hiszen az elmúlt években részesedése a világ GDP-jében jelentősen megnövekedett.