Vállalkozás hvg.hu 2020. március. 24. 12:14

Egy hónapra van tartaléka a cégek negyedének, hogy kifizesse a béreket

Harmincezer vállalkozás likviditási tartalékát vizsgálták meg, ez alapján a kisvállalkozások lehetnek a legnagyobb veszélyben.

A cégek negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, további 43 százalékuknál pedig csak három hónapra elegendő ez – derül ki a Via Credit 30 ezer vállalkozást vizsgáló elemzéséből, amelyet a Portfolio idézett.

Ez csupán egy elméleti érték, mert nem feltételezhető, hogy a cégeknek ne lenne egyéb felvetődő kiadása és bevétele, hitelkerete

– tették hozzá az elemzés írói.

A kisvállalatok fele négy havi tartalékkal rendelkezik, de negyedüknek már nincs, csak 40 napra tartaléka. A közepes méretű cégek ezekben a mutatókban egy kicsivel rosszabbul állnak, mint a kisvállalatok, de profibb a menedzsmentjük, hitelképesebb mutatókkal rendelkeznek, illetve valószínűleg diverzifikált az ügyfélkörük, így a működési kockázatuk alacsonyabb.

A nagyvállalatok több mint fele papíron nem rendelkezik három havi tartalékkal, jelentős részük multinacionális vállalat, ahol a működésre az a jellemző, hogy az anyavállalat pont annyi pénzt tart a számlán, amennyi szükséges. Természetesen a multinacionális vállalatoknál az anyavállalat bármikor tud pénzt elhelyezni, ahogyan egy állami cégnél sem a bankszámlán lévő pillanatnyi egyenleg alapján hozna bárki döntést.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.