Vállalkozás MTI 2020. március. 10. 05:45

Még drágább lesz a hús

Az elmúlt hetekben is növekedett az élő sertés ára, forintban számolva több mint 50 százalékkal.

Az elmúlt hetekben is tovább drágult az élő sertés, és mivel a húsipari cégek eddig csupán költségnövekedéseik egy részét tudták érvényesíteni, további áremelkedés várható – írja keddi számában a Világgazdaság.

Egy év alatt forintban számolva már több mint 50 százalékkal emelkedett az élő sertés ára.

Ez nagyrészt az uniós piaci folyamatok leképezése, hiszen euróban több mint 40 százalékkal nőtt az európai átlagár, és a forint gyengülése is kivette a részét az emelkedésből – mondta a lapnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke. Mindez közvetlenül hat a magyar árakra, hiszen azok legtöbb esetben az európai, azon belül is a német árakhoz vannak kötve, az elszámolás pedig forintban történik.

A Hússzövetség elnöke szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az élő sertés éven belüli árának alakulása követi az unióban sokéves átlagban kialakult normát: vagyis az év elejei alacsonyabb árak után február-márciusban elkezd emelkedni, és ez hagyományosan kitart az év közepéig.

Csakhogy az idén mindez egy sokkal magasabb szintről történik.

Ezek alapján a húspiacon a közeljövőben nem számíthatunk árcsökkenésre, csak extrém piaci szituáció esetén. Ilyen lehet, ha például a kínaiak nem tudják átvenni az Európából érkező húst, mert a szállítmányok nem indulnak el.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.