Vállalkozás Lengyel Miklós 2020. január. 20. 14:56

A Tesla-gyár ellen tüntettek Berlin mellett

A helyiek az erdőket féltik, és azt sem hiszik el, hogy helyieket venne fel az elektromos autókat gyártó cég.

300 hektár erdőt vágnak ki, hogy megépülhessen a Tesla negyedik gyára a német főváros mellett. A hétvégén emiatt tiltakoztak a tüntetők Grünheide városkában. Nemcsak a nyolcezres városka lakói tüntettek, hanem néhány kiránduló is Berlinből, hiszen nagyon sokan menekültek eddig a nagyváros zajától a kies zöldövezetbe.

Mind a német kormány, mind a tartományi vezetés örül annak, hogy a Tesla elektromos autói a tervek szerint már jövőre kigördülhetnek az óriási gyár kapuján. Sokan örülnek ennek a kisvárosban is: "hosszú távon a Tesla-gyárnak jó hatása lesz nemcsak a tartományra, de egész Németországra. Igaz, hogy ki kell vágni az erdőt, de szerintem megtalálják az optimális technológiát a pótlására" – nyilatkozta egy Tesla-párti német a kisvárosban a Deutsche Welle tudósítójának. Egy másik Tesla-párti polgár szerint az a fontos, hogy elektromos autók készülnek majd itt, vagyis a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából mindenképp pozitív a Gigafactory felépítése Berlin mellett.

Tesla is unwelcome here

Nem mindenki örül az elektromos autókat gyártó Teslának. Sajnálják a 300 hektáros fenyőerdőt. "Azt mondják nekünk, hogy ez gyenge minőségű erdő, de ezen a talajon csak ilyen fák bírják ki a forró nyarakat. Bíráljuk Brazíliát az őserdő kiirtása miatt, miközben nálunk is erdőket vágunk ki. De persze hogyha ez ipari célból történik, akkor az egészen más!" – háborgott egy tüntető.

Sokan attól félnek, hogy a környék vízkészletét majd a Gigafactory használja fel és el. Arra akarják rávenni a Teslát, hogy tegyen ígéretet, nem a helyi lakosság kútjainak a vizét használja majd fel.

Más tüntetők az utak állapotát hozzák fel a Tesla ellen. Az infrastruktúra nem megfelelő egy ilyen óriási ipartelepnek, amely, ha kiépít magának egyet, akkor annak a lakosság csak a hátrányát érezheti – vélik.

A szkeptikusok a munkahelyteremtéssel kapcsolatos érveket is elutasítják. Azt állítják: nem a helyiek kapnak majd munkát a Teslánál, mert az elektromos autók előállításához speciális szakemberek kellenek. Sokan jönnének viszont Németország más részeiből – megzavarva esetleg a békés idillt Berlin közelében.

A Tesla 8000 új munkahelyet ígér – pontosan ahányan Grünheidében laknak. De nem alaptalan a gyanú: a döntő többség kívülről érkezik. Az idillikus kisváros sok lakója pedig úgy érzi: feláldozzák őket a haladás oltárán Németországban.

(Deutsche Welle)

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.