Vállalkozás hvg.hu 2019. szeptember. 13. 21:43

Nyomoz a svájci rendőrség egy Magyarországon is köddé vált cég után

A magyar mellett már a svájci rendőrség is nyomoz az őssejtbank ügyében.

Svájcban is nyomoznak a CryoSave névű, hosszú éveken át Magyarországon is aktív őssejtbank ügyében - írja az Index. A cég még a nyár elején tűnt el Magyarországról, az ügyfeleik a svájci anyacégtől vártak felvilágosítást, a mai napig mindhiába. A lap szerint a CryoSave magyar leányvállalatából a pénzt átvitték egy svájci céghez, ami ellen most nyomoznak.

A pénzen felül nagyon fontos az ügyben a levett őssejtminták kérdése. A CryoSave-től a botrány kirobbanása úgy nyilatkoztak, hogy a mintákat Lengyelországba szállították, a tárolásukról megállapodtak egy másik nagy őssejtbankos társasággal. Augusztusban kiderült, hogy a cég engedélyei Svájcban nincsenek rendben, az pont hiányzott, ami lehetőséget adott nekik arra, hogy az ügyfeleiktől leszedett mintákat importálják, tárolják vagy éppen exportálják.

Viszont az is kiderült, hogy a mintákat még akkor szállították át, amikor még rendelkeztek érvényes engedéllyel. A nyomozás így is elindult augusztus végén, szeptember 10 és 11-én pedig házkutatások is voltak.

Nem csak a svájci hatóságok nyomoznak a CryoSave miatt, a magyar rendőrség is, emberi test tiltott felhasználása miatt.

(Képünk illusztráció)

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?