Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az aszály a legelőket is sújtotta, a szárazság következménye, hogy idén kevesebb ikerbárány született. Az uniós átlag feletti felvásárlási ár biztosítja a birkatenyésztőknek a megélhetést, de terjeszkedni nem tudnak, mert minden föld foglalt. Lajkó Levente üllési juhtartónál jártunk.
Kivittem a legelőre a vizet, ameddig lehetett, locsoltam, de nem sokat ért. Minden kiégett, alig volt mit enniük a birkáimnak. Ősszel is alig esett, így amikor eljött a selejtezés ideje, akkor ezt is számbavettem, ötvennel kevesebb állatot tartottam meg
– mondja Lajkó Levente, üllési juhtartó a szaporulat és az aszály összefüggéseiről. A következmények egyértelműek: ha nem gyéríti az állományt, akkor takarmányt kell vennie, ami megdobja a kiadásait. Lajkó tapasztalatai szerint egyebként a csapadékos időben burjánzó legelőn gyarapodó anyajuhok gyakrabban ellenek ikreket. Az idei, aszályos év nem ezt hozta.
Az viszont jó hír, hogy jó áron vették a húsvéti bárányokat, így a juhtenyésztő nem panaszkodhat a sorsára. Igaz, extra tejes bárányokat adott el, száz darabot, azokkal pedig dolgozni is kellett. „Az anyját kell jól tartani” – mosolyodik el Lajkó. Most a nyáj eltartja a családot, de a három gyermeke jövőjét nem biztos, hogy erre tudja építeni, mert földet már nem lehet könnyen szerezni.
| Az egymillió birka országa |
| Az elmúlt hat évben harmadával nőtt a magyar juhtartók száma, most közel kilencezren vannak az ágazatban. A tenyésztők negyede tagja a szakmai szervezetnek, a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének, az állomány hatvan százalékát ők jegyzik, egyébként egymilliót is meghaladja a juhlétszám Magyarországon. A juhtartás népszerűségét az is erősítette, hogy a "Földet a gazdáknak" programban azok kaptak földet, akik megfelelő nagyságú állatállománnyal rendelkeztek. Ráadásul sokan azt gondolták, gondolhatták, hogy a juhtartással nem sok macera van, így ha azt vállalják, könnyen jutnak földhöz. Azért ez nem teljesen igaz. |
„Van, hogy hónapokig nem lát a család”
„A barackot váltottuk a juhokra” – kanyarodunk vissza húsz évvel ezelőttre Lajkó Leventével. A csongrádi Üllésen éppen egy tanyába fészkelte be magát Lajkó és felesége, amikor kárpótlásból visszakapták az egykori nagyszülői tanyát. Ehhez szereztek először negyven hektárt. Barackossal indultak, de mivel a rákövetkező tízből nagyjából három jó évük volt, a többi vagy aszályt hozott, vagy a jég verte el a termést, abbahagyták. 2004-ben vásárolt Lajkó száz anyajuhot, mostanra kétszázötvenes a nyáj.
Semmi nem ment magától. Üllés központjától vagy tíz kilométerre van a nagyszülői tanya, amit alaposan kicsinosítottak, Lajkó saját kezűleg még kemencét is épített a ház közepére. A gazdaságban külön épületben, külön boxokban áll a bezsákolt takarmány, az éppen a tavaszi szünet miatt ráérő fiúk sepregetnek, pakolnak, füvet nyírnak.
A szakmunkát persze Lajkó végzi egész évben, minden fázist koordinálni kell. A kereső kos az ivarzásnál mutatja azt, hogy melyik anyajuhot lehet megtermékenyíteni, még ezt is meg kell szervezni. (Befestik a kereső kost, amely így megjelöli az anyákat.) Aztán a takarmánynak valót el kell vetni, betakarítani, az állatokat, amikor nincsenek kint a legelőn, etetni kell. A százötven nap vemhesség után jön a legnehezebb feladat, sorra ellenek az anyák, ilyenkor akár két hónapig is felügyelni kell éjjel-nappal.
Előfordul, hogy hónapokig nem megy haza a gazda, mert résen kell lenni minden pillanatban. A februári ellési hullám után nem sokkal már jön az értékesítés ideje, azt is meg kell szervezni, le kell bonyolítani. Lajkó Levente éppen a napokban adta el az utolsó tejes bárányokat, még az ünnepek előtt a családnak is levágnak néhányat.
Ausztráliából hozatott „szárazságtűrő embriókat”
Lajkó szerint az idei év nem rossz, most darabonként 23 500 forintot kapott a bárányért (ez az ár az ötszázalékos forgalmi adóval számolva sem kevés), mindet viszi Olaszországba a Magyarországon működő külföldi nagykereskedő. A következő nagy menet majd karácsony előtt lesz, a juhtartóknak szezonálisan a két ünnep jelenti a nagyobb bevételt, de ez azért nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs értékesítés a szezonon kívül.
A tizenöt év tapasztalata azt mutatja Lajkónak, hogy meg lehet élni ebből, ha elég időt fordítanak rá. Az üllési gazda még Ausztráliából is hozott fagyasztott embriókat, már szaladgál is néhány a farmján a suffolk fajtából, ami azért jó, mert jobban tűri a meleget és a szárazságot, és úgy tűnik, hogy itt, Magyarországon is erre kell készülni, főként Csongrád félsivatagosnak nyilvánított homokhátsági térségében. Lajkó még egy ausztrál appot is letöltött, ezzel egy útmutatót tud a saját farmjára formálni, így lényegében napra készen mutatja a program, hogy milyen fázis következik a gazdálkodásban.
Most száz hektáron működik a gazdaság, Lajkó szeretne is bővíteni, de az már lehetetlennek tűnik.
Körbezárva
„Mi az első negyven hektárt, tanyával a nagyszülők után a kárpótlásban kaptuk, aztán apránként vettünk hozzá. De most hiába akarnék venni a környékünkön, minden föld foglalt, pedig van olyan, ahol nem gazdálkodnak, csak éppen feltárcsázzák, hogy ne heverjen teljesen parlagon. Előfordul, hogy valahol embermagasságú parlagfű nő, megyünk a nyájjal, lelegelik, mert imádják. Pont a virágot imádják, zöld az egész pofájuk a parlagfű pollenjétől. Nekünk még soha nem kellett bírságot fizetni, sőt máshol is lelegeltetjük, ha megkérnek” – mondja egy szuszra Lajkó Levente.
A juhtartó azt fájlalja, hogy be van szorítva a jelenlegi birtokára, nem tud terjeszkedni. „Azok is ugyanúgy megkapják a földalapú támogatást, akik nem csinálnak semmit a földjükkel, ami az ölükbe hullott, mint azok, akik éjjel-nappal dolgoznak rajta” – mondja Lajkó. Errefelé nincsenek túl jó földek, a Homokhátságon legfeljebb 2-3-4 aranykoronás területek vannak, sok választása nem nagyon van itt a gazdálkodóknak, alaposan meg kell izzadni mindenért, ezért is bosszantanak sokakat a potyázók – teszi hozzá.
