Vállalkozás hvg.hu/MTI 2019. február. 25. 05:58

Hatósági vizsgálattal fenyegetik a Spart az alacsony bérek miatt

Munkaügyi eljárás vár a Sparra a Magyar Nemzet szerint, mert több dolgozó alapbére nem érte el a garantált bérminimumot. A cég szerint az időbérrel és a teljesítménybérrel együtt már jól kijönnek a számok.

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak - írja a Magyar Nemzet. Aszakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.

Mint írták, a cég az üllői logisztikai bázisán alkalmazott targoncavezetők alapbérét a szakképzetteknek járó garantált bérminimum összege helyett éveken át az aktuális minimálbérnél magasabb, ám az előírtnál alacsonyabb összegben állapította meg . A lap szerint akad olyan fizikai munkavállaló, akinek emiatt több százezer forinttal kevesebb pénz ütötte a markát.

A lapnak Pál Péter, az érintetteket képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője elmondta, még nincs pontos adatuk arról, a bérvitában pontosan hány dolgozó érintett ebben vagy más a munkakörben, ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni a több mint 13 ezer főt foglalkoztató cégnél.

A Spar azt közölte: a targoncavezetőként foglalkoztatott munkavállalóknak az úgynevezett időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum feletti összeget fizette és fizeti ki jelenleg is.

Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.