Vállalkozás hvg.hu 2018. december. 27. 10:31

9 milliárd ment el eddig az e-jegyre, de a rendszer sehol

Pedig jóval kevesebből és jóval hamarabb meglehetett volna.

Nem kevés pénz, 8,8 milliárd forint ment el eddig a főváros és a BKK e-jegyrendszer nevű projektjére, és még mindig nincs kész, ráadásul a fejlesztés összköltségét 35,6 milliárd forintra teszik – írja a 444.

Közép-Európa legtöbb országában nincs elektronikus jegyrendszer, nem is tervezik bevezetni. Ehelyett olyan berendezésekre álltak át Berlinben, Prágában vagy Bécsben is például, melyeknél egy nyomtató rányomja a dátumot és az időt a jegyre, és ez alapján látja az ellenőr, hogy a 30, 60, vagy éppen 90 perces jegy érvényes-e még.

A portál kiszámolta, hogy mennyibe kerülne a fent említett technológiát Budapesten megvalósítani.

Számításaik szerint negyedmilliárd forintból néhány hónap alatt megoldható lenne a projekt.

A BKV járművei közül jelenleg 107 villamoson kb. 400 hagyományos jegylyukasztó van, a kb. 200 darab, azonnali cserére érett, 25 év feletti magaspadlós Ikarus buszon és trolibuszon pedig kb. 700 darab mechanikus lyukasztó üzemel. Egy új, elektronikus jegykezelő 120-180 ezer forintba kerül, mennyiségtől, kialakítástól és a piaci helyzettől függően. A lap szerint a költségek nagyobb része a beépítésé, az ugyanis darabonként akár 250 ezer forintba is kerülhet.

De még akkor is spórolna a szolgáltató, ha a lyukasztókat mind egyszerre cserélnék le: az olcsóbb darabárral kalkulálva 407 millióba, drágább árakkal 473 millióba kerülne a teljes ügymenet. 1-2 hónapos közbeszerzési eljárással, nagyjából 1-2 hónap alatt elvégezhető szerelési munkálatokkal a teljes projekt kivitelezhető lenne – írja a lap. Ha mégis elektronikus megoldásban gondolkodnának, akkor sem ugrana sokkal többet a költség: a már említett európai nagyvárosokban néhány százmillió forintból ki tudták hozni az olyan applikációkat, amelyekkel időalapú jegyek vásárolhatók.

A lap szerint egymilliárd forintból, néhány hónap alatt Budapest utolérhette volna legalább a közép-európai nagyvárosok városi közlekedési rendszereinek színvonalát. Ehelyett elköltöttek közel 9 milliárdot, és még mindig semmi eredmény.

Ebből pénzből pedig akár 400-500 új buszt is vásárolhattak volna.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.