Vállalkozás hvg.hu 2018. július. 27. 16:05

Gond van a Twitter számaival is

A részvények árazásán is meglátszódhat.

A pénteki tőzsdenyitás előtt tette közzé negyedéves számait a Twitter. A vállalat pénzügyi mutatói közül az egy részvényre jutó eredmény a várakozásknak megfelelően 17 cent volt, a bevétel pedig még meg is haladta a konszenzust. A Twitter 711 millió dolláros árbevételt könyvelhetett el, szemben a várt 696 millióval. A nagy probléma, hogy az aktív felhasználók száma 1 százalékkal csökkent és ezúttal 335 millió lett. Ez pedig a befektetők számára azért jelent komoly problémát: a cég részvényei már 20 százalékot veszítettek értékükből. 

Érdekesség, hogy az idei jelentési szezonban egy másik felkapott vállalat, a Netflix is csalódást okozott, így könnyen lehet, hogy igaza lesz azoknak a szakértőknek, akik azt jósolták, hogy az utóbbi időben több történelmi rekordot megdöntő technológiai index, a Nasdaq Composite mutató komolyabb korrekciót szenvedhet el. Közben a világ legnagyobb tőzsdei értékvesztését produkálta a Facebook is: 33 ezer milliárd forintot veszített. Az ámokfutás a mai kereskedésben nem folytatódott: a Facebook részvényei 1 százalékos pluszban állnak a nyitáshoz képest.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.