Vállalkozás hvg.hu 2018. június. 08. 13:52

Mélyen behajolt a szaúdi Aramcónak a londoni tőzsde

Drasztikus szabálymódosítást hajtottak végre azért, hogy náluk valósuljon meg a világ legnagyobb részvénykibocsátása. Sokan „mélyen csalódottak”.

Eddig a Londoni Értéktőzsde általános követelménye 25 százalékos közkézhányadot írt elő, azaz a vállalatok részvényeinek negyede kisbefektetőké kellett legyen. Most azonban új kategóriát hoztak létre, melyben az állami irányítású társaságoktól csak 5 százalékos közkézhányadot kérnek. A változás egyértelműen azt szolgálja, hogy a szaúdi Aramco náluk hajtsa végre a világ eddigi legnagyobb részvénykibocsátását – írta a BBC.

A londoni tőzsdefelügyelet szerint ez a július 1-től esedékes részvénykibocsátás jelentős előnyökkel jár majd a befektetők számára. A tőzsde lépését azonban sokan kritizálják; a brit vállalatvezetők szervezete, az Institute of Directors például "mélyen csalódott". London évek óta küzd az Aramco részvényeinek kibocsátásáért New York-kal.

Becslések szerint az Aramco 5 százalékos piacra vitele akár 100 milliárd dollár bevonását is lehetővé tenné a vállalatnak, amit a tőzsdére lépés így 1000-2000 milliárd dollárra árazhat be.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.