Vállalkozás hvg.hu 2018. június. 07. 16:17

Így úszhatják meg a cégek, hogy adatvédelmi tisztviselőt jelöljenek ki

Egészen más helyzetekben van szükség adatvédelmi tisztviselő kijelölésére, mint eddig, de a feladatkör is megváltozott.

Az adatvédelmi tisztviselő kijelölésére teljesen más esetekben van szükség május 25-e óta, másrészt pedig a feladat, illetve a képesítési követelmények is változnak. Az Adózóna mutatta be részletesen az új szabályokat.

A feltételek nem konkrétak, azaz sokkal szélesebb kört fednek le, mint amit első hallásra gondolnánk. Rendszeres, szisztematikus, nagymértékű megfigyelést például nem a titkosszolgálatok végeznek a rendelet értelmében, hiszen ez alatt adatkezelési tevékenységeket kell érteni. Nem tartozik ugyanakkor ide a HR adatkezelése (hiába kezelnek sokféle adatot), illetve a járulékos elektronikus megfigyelés sem. Ez utóbbi azt jelenti, hogy pusztán azért, mert kamerát szereltek fel a vállalkozás területén, nem kötelező adatvédelmi tisztviselőt kijelölni. 

Abban az esetben ugyanakkor kötelező lesz a kijelölés, ha a vállalkozás főtevékenysége keretében személyes adatok különleges kategóriáit vagy bűnügyi adatokat nagy számban kezel.

A rendelet abban is változást hoz, hogy a pozíció betöltését szakmai rátermettséghez, gyakorlati szintű ismeretekhez köti, képesítési, végzettségi követelményt azonban nem támaszt.  

További részleteket az Adózónán olvashatnak.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.