Magyar munkahelyeket kell teremteni, ebben látta meg Mészáros Lőrinc a fantáziát – mondta a 2rule márkanevet levédető cég vezetője.
A munkahelyteremtés és a „sportban megtestesülő nemzeti érték becsülete” a 2rule márkanevet levédető cég célja – mondta a Magyar Időknek Kővári Ágnes, a Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója.
Az új sportszermárka a nyár közepén fog bemutatkozni, a termékkínálat kialakítását július végén fejezik be – ígérte.
Kővári szerint képtelennél képtelenebb állításokkal találkoztak azért, mert a vállalat többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc cége. Szerinte arról van szó, hogy „nem csupán egy új márkát, illetve ahhoz kapcsolódva új sportruhákat szeretnénk alkotni, nem titkolt szándékunk, hogy a magyar könnyűipar e területen keresztül is új lehetőséghez jusson: varrodák, gyártósorok alakuljanak, új munkahelyek jöjjenek létre.
Mészáros Lőrinc elsőként látta meg ebben a fantáziát.
A 2rule első körben a csapatsportokban kíván piacra lépni, később utcai ruházatot is gyártanának – írta a lap.
Arra a felvetésre, hogy Nigériában már létezik egy 2rule nevű sportmárka, Kővári azt mondta: évekkel ezelőtt megszűnt az említett vállalkozás, hat éve semmilyen forgalmat nem bonyolítanak az afrikai országban, nemzetközi értékesítést pedig soha nem folytattak. Más kérdés, hogy elég megkeresni a nigériai 2rule Facebook- vagy Instagram-lapját, hogy lássuk, még most is aktív a cég.
Arra a vádra pedig, hogy egy szerb grafikus munkájához nagyon hasonlít a cég tervezett logója, azt válaszolta: „nincs olyan logó a világon, amihez hasonlót ne tervezett volna már meg valaki”.