Vállalkozás MTI 2018. március. 28. 11:45

Szlovákiában is leállt az Uber

Szlovákiában csak Pozsonyban működött az Uber, de az ottani taxisoknak sem tetszett, akárcsak annak idején a budapestieknek.

Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában az Uber, miután a pozsonyi járásbíróság megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival.

A cég döntése egyelőre nem végleges. A pozsonyi járásbíróság az ügyben elsőfokú döntést hozott, az erről szóló dokumentumot a vállalatnak még nem kézbesítették.

A döntést a szlovák bíróság a koncesszióval rendelkező pozsonyi taxisok érdekvédelmi szervezetének keresete alapján hozta meg március közepén. A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly az Európai Unió Bírósága fuvarozási szolgáltatásnak minősítette az Ubert, amelynek így az egyes tagországokban, az ott hatályos szabályok szerint kell a működéséhez szükséges engedélyekért folyamodnia.

Szlovákiában a taxis vállalkozások működtetése viszonylag szigorú feltételekhez kötött. A taxis koncesszió megszerzéséhez több feltételt kell teljesíteni, emellett regisztrált pénztárgéppel is rendelkezniük kell. A szabályozás a taxizásra használt gépkocsival szembeni elvárásokról is rendelkezik, egyebek mellett kimondja, hogy a fuvarozásra használt autó a bejegyzés idején nem lehet öregebb nyolc évesnél.

Szlovákiában az Uber csak Pozsonyban működött, körülbelül két éve jelentek meg a piacon. Azóta a pozsonyi taxisok több tiltakozó akciót szerveztek az Uber ellen, főként azt hangoztatva, hogy a működésbeli különbségek egyenlőtlen piaci feltételeket teremtenek, és ezzel hátrányos helyzetbe hozzák a hagyományos taxisokat.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.