Vállalkozás MTI 2018. március. 16. 18:41

Bőre alá ültette a bérlete chipjét, megbüntették bliccelésért

A bíróság is kimondta, hogy nem szabad szórakozni a tömegközlekedési bérletekkel, nem szabad rongálni azokat. A kísérletező kedvű ausztrál tudós csalódott, de nem adja fel.

Megbüntettek egy ausztrál tudóst, aki a bőre alá ültette elektronikus bérlete chipjét, így az utazási kártyáját nem tudta bemutatni a kalauznak.

A 34 éves tudós fizetett az utazásért, mivel leolvastatta a keze bőre alá ültetett chipet, amit a bérletéről szedett le. Amikor azonban a kalauz odalépett hozzá, hogy mutassa meg az Opal utazási kártyáját, megbüntette, mert érvényes bérlet nélkül utazott és elő sem vette azt, amikor kérte tőle.

A bíróság sem volt elnéző vele: pénteken 220 ausztrál dollárra (43 ezer forint) bírságolta, ezen kívül 1000 dollár költség megfizetésére kötelezte.

A közlekedési hatóság figyelmeztette az utasokat, hogy ne rongálják és hamisítsák az utazási kártyájukat.

A bíróság épülete előtt a tudós, aki a nevét egyébként hivatalosan Meow-Ludo Disco Gamma Meow-Meow-ra változtatta, azt mondta: csalódott, de folytatja "az új módszerek felderítését", melyekkel az utazásért fizethet.

"Az új technológiák ijesztőek lehetnek annak, aki nem érti őket, sokszor történt már ilyen az újdonságokkal. A bérletek, menetjegyek evolúciójának első lépése a papírtól az elektromos leolvasásig tartott, a következő lépés olyasmi lesz, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen a kártyát magunknál tartanunk" – mondta a tudós.



hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.