Vállalkozás MTI 2018. február. 15. 13:25

Botlottak a tánctanárok: luxuskocsikra költötték a kitalált diákokra felvett tízmilliókat

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul.

Zsíros Zsolt megyei főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint egy – táncművészeti múlttal rendelkező – nyíregyházi házaspár 2008-ban alapította azt a korlátolt felelősségű társaságot, amely létrehozott két alapfokú táncművészeti iskolát a megyében. Az ilyen iskolák az alapítójuktól és az államtól kapott normatív pénzügyi támogatásból működnek, amely akkor jár, ha a diákok valóban részt vesznek egész évben az oktatásban, tanügyi nyilvántartásaikat pedig megfelelően vezetik.

Az alapító vádlottak és a két iskola igazgatója 2011 és 2013 között a tényleges oktatásban részesülő diákokon túl további több mint nyolcszáz olyan tanulóra is igényelt támogatást, aki nem járt tánciskolába vagy legfeljebb szalagavató táncot tanult egy-két hónapig. Az igazgatók és a tanárok a ténylegesen nem tanuló diákok után is vezették az osztálynaplót és az egyéb nyilvántartásokat, ezekben azt tüntették fel, hogy a diákok a tanórákon jelen voltak és le is osztályozták őket – ismertette a főügyész.

A nem létező diákok után az iskolákat alapító házaspár 61 millió forint állami támogatást kapott jogtalanul, amit részben készpénzben felvettek, részben luxusterepjárók lízingelésére fordítottak. Zsíros Zsolt megjegyezte, a vádirat szerint a házaspár a teljes összegért, míg a pedagógusok azon diákok után járó támogatásért felelnek, akiknek az iskolába járását valótlanul igazolták. A nyomozás során ingatlanokat zároltak, így van esély az okozott vagyoni hátrány megtérülésére – tette hozzá a főügyész.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.