Vállalkozás MTI/hvg.hu 2017. december. 15. 12:36

Nagy bajban a H&M, boltok zárhatnak be

A cég részvényeinek árfolyama több mint 15 százalékot zuhant ma.

Közel kilencéves mélypontra csökkent a Hennes & Mauritz AB (H&M) árfolyama pénteken a stockholmi tőzsdén, miután a svéd vállalat arról számolt be, hogy üzleti évének utolsó negyedében még saját várakozásaitól is messze elmaradtak bevételei.

A H&M Hennes & Mauritz AB svéd vállalat a spanyol Inditex után a világ második legnagyobb ruházati kereskedelmi vállalata. A november 30-án véget ért három hónapban a svéd vállalat 50,4 milliárd korona 5,97 milliárd dollár) árbevételt ért el, ami 4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az árfolyamhatást nem számolva 2 százalékos volt a visszaesés mértéke.

Ez azért még nem magyarázná meg a 15 százalékos árfolyamesést, és az sem, hogy a Reuters által megkérdezett elemzők korábban minimális növekedést jósoltak.

A gond az – írta közleményében a H&M –, hogy a divatmárkák internetes eladása felfelé ívelt a negyedik negyedévben, de a boltok forgalma gyenge volt, csökkent a vásárlók száma. A cég azt tervezi, hogy felgyorsítja az alkalmazkodást a megváltozott piaci körülményekhez, ideértve több üzlet bezárását és kevesebb új megnyitását, és 2018 tavaszán elkezdi értékesíteni termékeit a kínai Alibaba által üzemeltetett Tmall.com nevű online piactéren.

A spanyol vetélytárs Inditex, amely egyebek között a Zara, a Bershka, a Stradivarius és a Massimo Dutti tulajdonosa, évek óta lekörözi a svédeket. Ennek magyarázata, hogy termékeinek több mint felét az eladási piacaihoz közeli helyeken gyártatja, így sokkal hatékonyabb az ellátási lánca. A svéd vállalat termékei négyötödét Ázsiában gyártatja, messze azoktól az országoktól, ahol értékesíti azokat.

Két nappal ezelőtt azonban az Inditex is rossz híreket közölt: forgalma ugyan 6 százalékkal nőtt egy év alatt, és adózott eredménye is 12,7 százalékkal nőtt az október végéig tartónegyedévben, ám ez is lassulást jelent. Az Inditex a szokásosnál melegebb ősszel indokolta forgalomnövekedésének lassulását. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a november hidegebb volt a megszokottnál, aminek a hatására a cég forgalma november kezdetétől december 11-éig 13 százalékkal nőtt 7500 boltjában és az online kereskedésben.

Várhatóan azonban az Inditex is a válság óta a legrosszabb évét zárhatja Európa legnagyobb divatbirodalma, és ennek is az a magyarázata, hogy az internetes áruházak, illetve a divatdiszkontok egyre nagyobb versenyt teremtenek. A Zara 16 európai üzlete bezárását tervezi, ezek többsége a cég hazájában, Spanyolországban található, 2 pedig a szomszédos Portugáliában.

A H&M is boltbezárásokra kényszerül: a Bloomberg idézi a cég szeptemberben közölt terveit, amely szerint idén 385-tel nő üzletei száma, úgy, hogy 90 boltot bezárnak. Egyúttal azt tervezték, hogy az év végére már 43 piacon vannak jelent online - az Inditex 45 országba szállít online üzletéből.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.