Vállalkozás hvg.hu 2017. november. 29. 14:12

Gattyán: ezt a céget nem lehet csak úgy elvenni

Nem hiszi Gattyán György, hogy politikai szándék miatt indult adóhivatali eljárás a cége ellen.

"Semmi ilyet nem gyanítok" – ezt válaszolta Gattyán György a Forbesnak arra a kérdésre, hogy a cége ellen indult adóhivatali procedúra hátterében gyanít-e politikai szándékot. Mint mondta,

mindenki erre gondol, de én nem. Lehet, hogy régen voltak ilyenek, én tényleg semmi ilyet nem érzékeltem.

A Kúria idén ősszel ítélt Gattyán cégcsoportja javára a NAV-val szemben. A NAV 2012-ben, költségvetési csalás miatt indított nyomozást a Docler ellen, amely előtt két évig már titkos adatgyűjtést is folytattak: lehallgatták a dolgozók telefonjait, olvasták az e-mailjeiket. A nyomozás során zárolták a Docler értékeinek nagy részét. Közigazgatási eljárást is kezdeményezett a cégcsoport ellen a NAV áfacsalás miatt: a hatóság szerint internetesszex-bevételeik után nem a hazai, hanem a portugál költségvetésbe folyt be az adó. Az ügy megjárta az Európai Bíróságot is, amely szintén Gattyánéknak adott igazat.

A milliárdos azt is hozzátette:

A mi üzletünkkel nem nagyon lehet mit kezdeni, ezt nem lehet csak úgy elvenni, ez nem egy aszfaltüzem.

„Lehet, hogy csak magyar módra elindult valami, mert azt gondolták, itt is biztos találnak valamit. Az biztos csak, hogy itt egyszerűen elindult egy vizsgálat, ment a maga útján, és eddig minden jogi fórumot megnyertünk” – fogalmazott.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.