Vállalkozás hvg.hu 2017. október. 09. 12:10

Alig fizetett adót az Airbnb

Olyan leányvállalata is van az Airbnb-nek, amely egyáltalán nem adózott.

Kevesebb, mint 200 ezer font adót fizetett tavaly Nagy-Britanniában az Airbnb, miközben az éves bevételük 657 millió font volt – írta meg a BBC. A közel másfél millió fontos adózás előtti eredmény alig 13 százalékát fizette be a vállalat adóként. A cég közleményt adott ki, ebben azt írták: minden szabályt betartanak, és minden adót befizetnek. Azt is hozzátették: az Airbnb „egyedi modellje” csak tavaly 3,5 milliárd fonttal pörgette a brit gazdaságot.

A cégnek két leányvállalata van Nagy-Britanniában. Ezek közül az Airbnb UK a 463 ezer font adózás előtti eredményéből egyetlen pennyt sem adózott, ugyanis a dolgozóinak adott részvényeket, ezt pedig le lehetett írni a társasági adóból. A másik, az USA-n, Kínán és Indián kívüli turisták kifizetéseit kezelő Airbnb Payments UK a 960 ezer fontos eredménye után 188 ezer font adót fizetett be.

Arra, hogy az Airbnb kevés adót fizet, több országban is panaszkodtak, így a magyar adóhatóság is jelezte, hogy nagyon kevesen adóznak a lakáskiadás után. Az ír adóhatóság által a NAV-nak megküldött adatok szerint a magyar szállásadók 6 milliárd forint bevételt szereztek, de a magyar adóbevallások ennél jóval kisebb összegről szóltak. A NAV az ír adatokat összevetette a szállásadók bevallásaival, a kockázatelemzők az érintettek 81 százalékánál találtak eltérést.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.