Vállalkozás hvg.hu 2017. szeptember. 27. 10:12

Hétszer annyi magyar férfi talált munkát, mint ahány nő

Rekordalacsony maradt a magyar munkanélküliség.

Látványosan alacsony maradt a munkanélküliség Magyarországon: a KSH friss adatai szerint a június-augusztusi időszakban 4,2 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Ez pontosan ugyanannyi, mint egy hónappal korábban, az egy évvel ezelőttihez képest viszont 0,7 százalékos csökkenést jelent.

Hatalmas az eltérés a nemek között. Egy év alatt 32 ezerrel lett kevesebb munkanélküli az országban, de a férfiak körében 28 ezerrel, míg a nőknél csak 4 ezerrel lett alacsonyabb az adat.

Azoknak, akik elvesztik az állásukat, átlagosan közel 16 hónapra van szükségük ahhoz, hogy új munkát találjanak. A munkanélküliek 40 százaléka számít tartósan munkanélkülinek, ők azok, akik legalább egy éve nem dolgoznak.

A foglalkoztatottak létszáma egy év alatt 1,3 százalékkal nőtt – a munkában lévők száma most igencsak könnyen megjegyezhető, 4 millió 444,4 ezer. A közmunkából 40 ezren tűntek el egy év alatt (190 ezer közmunkás van jelenleg), helyettük 99 ezerrel többen dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon. A KSH hivatalos adata szerint csak 114 ezer magyar dolgozik külföldön. Persze valószínű, hogy a valós adat ennél sokkal magasabb. Ez részben magyarázhatja az alacsony munkanélküliségi rátát is, a Financial Times egy elemzése szerint például ahogy az egész régióban, úgy nálunk is azért lehet rekordalacsony a munkanélküliség, mert sokan vándorolnak ki.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.