Vállalkozás hvg.hu 2017. július. 24. 14:46

Végleg eltűnt itthonról a brit ruhamárka, szombaton bezárják az utolsó boltját

A Marks&Spencer képviseletet sem tart fenn ezután Magyarországon, a vásárlók a cég könyvelését végző társasághoz fordulhatnak, ha esetleg hibás árut vettek.

Bezárják hétvégén a Marks&Spencer utolsó magyarországi boltját, a Duna Plázában található üzletet – írja a Napi.hu.

A brit kiskereskedelmi hálózat tavaly novemberben jelentette be, hogy nyolc országban beszünteti tevékenységét, köztük itthon, miután a cég ruházati és élelmiszer-eladásai is jelentősen estek, így átalakítják a struktúrájukat.

Az akkori hírek szerint az átalakítás 10 nemzetközi piacot is érintett, ahol összesen 53 üzletet zárnak be, ebből 10-et Kínában, hetet Franciaországban. Magyarországról, Belgiumból, Észtországból, Litvániából, Lengyelországból, Hollandiából, Romániából és Szlovákiából pedig kivonul az üzletlánc.

Idén áprilisában hozta nyilvánosságra a ruházati lánc azt, milyen sorrendben zárja be a budapesti üzleteit.

A Westend és a Duna Plázában lévő üzletekre került, illetve kerül utolsóként lakat. Előbbi július 14-ig volt nyitva, utóbbit most hétvégén zárják be.

A bejelentés alapján a cég nem tart fenn ezután képviseletet Magyarországon. A vásárlók a hibás árukkal kapcsolatos igényeiket a továbbiakban a cég könyvelőjénél, a BDO Magyarország Kft.-nél tudják bejelenteni – tudta meg a Napi.hu.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.