Vállalkozás hvg.hu 2017. június. 22. 08:54

Máris viszi Mészáros üzlettársa a veszprémi kézicsapatot

Egyetlen nap alatt rá is bólintott a Gazdasági Versenyhivatal a tranzakcióra.

Kedden röppent fel a hír – mi is megírtuk –, hogy a veszprémi kézilabdacsapat is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülhet. A Magyar Nemzet csütörtöki számában közölte: a Gazdasági Versenyhivatal viharos gyorsasággal máris áldását adta az ügyletre.

Vagyis a felcsúti polgármester üzlettársának, Szíjj Lászlónak a cége, a Duna Aszfalt Kft. többségi részesedést szerezhet a sportklubot működtető gazdasági társaságban, a Veszprém Handball Team Kft.-ben.

Az MN szerint a hivatal indoklása szerint "az összefonódás vizsgálatának elrendelésére okod adó körülmény nem áll fenn", azaz valójában nem vizsgálták a tranzakciót.

Mészárosnak papíron nem lesz köze a Veszprémhez, Szíjjal azonban több közös vállalkozásuk is van.

A Veszprém Handball Team Kft. bevételei tavaly megközelítették a 2,7 milliárd forintot, költéseik azonban ezt 550 millióval meghaladták.

A klub korábban Simicska Lajoshoz állt közelebb, a milliárdos – aki rendszeresen megjelent a csapat mérkőzésein – üzlettársa, Fonyó Károly egészen 2015-ig volt a klub igazgatója, de félreállt, amikor úgy érezte, hogy a személye visszahúzó erőként hat. Szerdán Simicska ügyvédje, Magyar György az ATV-ben arról beszélt, hogy a klub nem hosszabbította meg ügyfele páholybérletét a kézilabdacsarnokban, és nem is indokolták meg, hogy miért nem bérelheti tovább a lelátórészt.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?