Vállalkozás hvg.hu 2017. május. 10. 12:04

Visszavághat az ügyfél, ha a szolgáltató lecseréli kedvenc tévécsatornáját

Egy fideszes törvényjavaslat közvetetten Simicska Lajosnak is kedvezhet.

A mostani bevett két év helyet egy évben korlátozná a hűségidő hosszát egy törvényjavaslat, amelyet két fideszes képviselő nyújtott be az Országgyűlés felé. A Balla György és Kucsák László által a hírközlési törvényhez egyéni képviselői indítványként benyújtott javaslat tükrözi az átlagos fogyasztó dühét, hiszen indoklásában még az is szerepel, hogy a hűségidő lejártával a szolgáltatók gyakorta árat emelnek hűséges ügyfeleiknek.

A fogyasztók helyzetét javítaná a javaslat egy másik pontja is, amely lehetővé tenné, hogy az előfizető azonnali hatállyal felmondhatja a hűségszerződést, ha a szolgáltató módosítja a csomagban található tévécsatorna-kiosztást. Márpedig erre az elmúlt időszakban többször volt példa: több szolgáltató például vett ki népszerű csatornákat – köztük a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó programokat –, jobbára azért, hogy helyet csináljon a TV2-höz köthető kiscsatornáknak. Vagyis a hírközlési törvény módosítása közvetetten Simicskának kedvezhet.

A hűségszerződés felmondására eddig is volt lehetőség, ha a szolgáltató a fogyasztó számára hátrányosan módosította azt, ám ez a kitétel eddig nem szerepelt a törvényben. Más kérdés, hogy a felmondás esélyét rontja, ha valaki nem csak a szolgáltatást vásárolja meg, hanem ahhoz köthető készüléket is vásárolt méghozzá úgy, hogy a vételárat a hűségidő 24 hónapjára elosztva, részletekben fizeti meg. A jellemzően a mobilszolgáltatóknál bevett szokást alaposan felforgathatja a hűségidő lerövidítése, hiszen így a készülék havi részlete a duplájára nőhet. Ez például egy iPhone esetében akár 6-10 ezer forinttal is megdobhatja a havi számlát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.