Már most is látványosan emelkedik az építkezések és az elkészült új lakások száma, de ez még semmi ahhoz képest, ami néhány hónap múlva jöhet.
Az idei első negyedévben 2061 új lakás épült, ami 47 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. Ennél is nagyobb növekedést vetít előre az, hogy kiadott lakásépítési engedélyek és az egyszerű bejelentések együttes száma 9525 volt, 89 százalékkal több, mint 2016 első negyedévében.
Az adatokból az is kiderül: ugyan országszerte dinamikusan nőtt az épített lakások száma, Budapesten még 51 százalékkal kevesebb új lakás épült fel, mint egy évvel korábban. Ennek az az oka, hogy több nagyobb beruházás is folyik a fővárosban, amelyek még nem készültek el. A kiadott építési engedélyek és bejelentések száma látványosan megugrott Budapesten, ott több mint háromszorosára emelkedett az adat.
Egyre többen vágnak bele saját építkezésbe: a magánszemélyek által épített lakások aránya 49 százalékról 58 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké pedig 50-ről 41 százalékra csökkent. Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 45-ről 59 százalékra nőtt, míg a többszintes, többlakásos épületeké 48-ról 34 százalékra esett vissza.
Az Eurostat adatai alapján 29 ország közül tavaly Magyarországon nőtt éves alapon a legnagyobb arányban a lakásépítési engedélyek száma – hívták fel a figyelmet az OTP Ingatlanpont elemzői. A most kiadott 9525 építési engedélynél utoljára 2007-ben volt jobb első negyedéves adat, míg a 2061 megépült lakás 2012 óta a legjobb évkezdet – azaz kezdenek beérni az elmúlt másfél évben kiadott építési engedélyek. A piac motorja egyértelműen Budapest, bár zömében itt az építkezések és tervezgetések zajlanak egyelőre.
A családi házas építkezések gyorsabb átfutását mutatja, hogy miközben a saját használatra épített lakások száma 87 százalékkal nőtt az első negyedévben, az értékesítési célú építés mindössze 15 százalékkal volt több a tavalyinál – tették hozzá. A nagyobb társasházi építkezések időigénye miatt idén második félévtől várható igazán látványos felfutás az átadások számában.
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője a mutatók ugrásszerű növekedését az évekig elhalasztott kereslet aktivizálódása mellett elsősorban azzal magyarázza, hogy a kormányzati döntéseknek is köszönhetően 2016 kedvezőbb piaci környezetet és látványos könnyítéseket hozott a lakásépítők, illetve a lakásvásárlók számára.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.