Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Szintet lépett a kormány háborúja a külföldiek ellen azzal, hogy az Országgyűlés viharos gyorsasággal megszavazta a CEU működését ellehetetlenítő törvényt. Nem ez az első példa arra, hogy az állam törvényi eszközökkel ebrudal ki külföldi, de akár magyar céget a piacról.
Nehéz követni, 2010 óta hány ellenség ellen vívott már háborút a kormány. Arra is számtalan példát találhatunk, amikor komplett ágazatokat szabott át, óriáscégeket ebrudalt ki, korábban piaci alapon működő szektorokra tette rá a kezét. A célpont többnyire valamilyen multi, de legalábbis külföldi vállalkozás volt, de kisebb és nagyobb magyar cégek is áldozatul estek az államosító törekvéseknek.
Magánnyugdíjpénztárak
„Megmentettük a nyugdíjakat” felkiáltással einstandolta a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket 2010-2011 fordulóján az Orbán-kormány. A veszély az állításukkal szemben valójában nem az volt, hogy a pénztárak eltőzsdézik a 3000 milliárd forintot, inkább az, hogy a kormány az államadósság finanszírozására költi a pénzt ahelyett, hogy félretenné a 3 millió befizető nyugdíjára.
A pénzből mára egy fillér nem maradt, és szakértők – még a Magyar Nemzeti Banknál is – amiatt aggódnak, hogy harminc év múlva az állam nem tudja fedezni az idősellátást.
A szigorú feltételek miatt a magánnyugdíjpénztáraknak alig hatvanezer ügyfelük maradt, így kódolható volt, hogy az átalakulás előtt működő 19 kassza többsége bedobja a törölközőt. Ahhoz azonban egy törvény is hozzájárult, hogy mindössze négy pénztár maradjon talpon, az állam ugyanis azt írta elő, hogy a tagok 70 százalékának fizetniük kell tagdíjat.
Cafeteria-cégek
Nem kellett sok idő, és szedte a sátorfáját három olyan francia cég, amelyek 2012 előtt még uralták a magyar cafeteria piacát. Csak egy, már első ránézésre is átlátszó és jogszabályellenes törvényre volt szükség, amely mindössze egy cégnek biztosította a béren kívüli juttatások kedvezményes adóztatásának a lehetőségét. Amíg például a Sodexo étkezési utalványára 51 százalékos adóteher rakódott, a sebtében piacra dobott, állami hátterű Erzsébet-utalványra csak 30,94.
Azt, hogy a rendszer átalakítása jogszerűtlen, az EU Bírósága is megállapította – kár, hogy erre a rendelkezés hatályba lépése után négy évet, 2016 februárjáig kellett várni. A kormány első reakciója ekkor az volt, hogy akkor meg is szüntetik a rendszert, ehhez képest most egy lassú kivéreztetést látunk. Igaz, a nyugdíjasok azért még Erzsébet-utalványt kaptak karácsonyra annak ellenére, hogy ez jóval macerásabb volt az állam és a nyugdíjasok számára is, mintha egyszerűen pénzt adtak volna nekik.
Tankönyvterjesztők és -kiadók
A tankönyvek olcsóbbá tétele volt a kitűzött cél, ehhez képest káosz, helyenként minősíthetetlen tartalom, nem mellékesen pedig több kiadó vergődése lett a piac állami központosításának az eredménye.
Az államosítás a terjesztés központosításával kezdődött 2011-ben: az elosztást egyetlen, a könyvkiadókkal szemben addig is tartozásokat felhalmozó állami cég vette át. A többi terjesztő lényegében mind tönkrement, a központi ellátó, a Kelló pedig az első két évben késésekkel tudta csak teríteni az iskolák számára a könyveket.
A könyvkiadók sem úszták meg: számukra a központosított új kerettanterv volt az utolsó csapás. 2013-ban ugyanis nem hosszabbították meg a régi kerettantervek szerint beadott tankönyvek engedélyét. Később ezt bírósági döntés írta felül, de a kormányt ez sem zavarta: az iskolákat arra kötelezték, hogy egy szűkített listából válasszanak, amelyen több régi könyv ugyan nem szerepelt, viszont ott voltak olyan kísérleti tankönyvek is, amelyeket még nem is akkreditáltak. A monopolhelyzet mégsem következett be, ám igencsak megtépázta a kiadókat az állam.
Energiacégek
Most épp – sokadjára – Brüsszeltől kívánja megóvni a rezsicsökkentés eredményeit a kormány. A program 2013 elején indult: a szolgáltatóknak január elsejétől kellett tíz százalékkal csökkenteni a lakossági árakat több közszolgáltatásnál. Ez pont az alacsonyabb jövedelműeknek jelentett könnyebbséget – más kérdés, hogy pont őket sújtotta a legjobban a kormány két másik intézkedése, az áfa 27 százalékra emelése, illetve az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése.
A valódi cél valójában nem is a lakossági árak csökkentése volt, hanem az, hogy a hatóságilag csökkentett árak miatt veszteségessé váló társaságokat felvásárolja az állam. A projekt csaknem ezermilliárd forintjába került a magyar adófizetőknek – igaz, ennek egy részéből a Molban vásárolt részesedést az állam az orosz Szurgutnyeftygaztól.
Az elmúlt években sorra vonultak ki a lakossági üzletágból az energiacégek. A gond itt is az, mint a nyugdíjrendszernél: nem világos, hogy miből fogja hosszabb távon fenntartani a veszteséges cégeket az egyedüli felelős tulajdonos, az állam. A mindent elsöprő megoldás a kommunikáció szerint Paks II. lehet – ám a nagy kérdés az, ez képes lesz-e nyereséget termelni majd az államnak, vagy az is csak viszi a pénzt.
Kiskereskedelmi láncok
Próbálkozott eleget, de eddig beletört a foga az Orbán-kormánynak a kiskereskedelem magyarosításába. Pedig ez is egyike annak a négy területnek, ahol a kormányfő szeretne magyar többséget látni a pénzügyi szektor, az energiaágazat és a média mellett. A kudarc oka elsősorban az, hogy a kiskereskedelmi különadó, a megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj, a vasárnapi zárva tartás, vagy a szintén államosított dohánykereskedelem sem tudta elrettenteni a legnagyobb szereplőt, a Tescót az itteni jelenléttől. Sőt, azok a pletykák sem bizonyultak igaznak, hogy az élelmiszer-ágazatban amúgy elég aktív Csányi Sándor megvette volna a brit kiskereskedelmi lánc itteni leányvállalatát.
A kormány persze nem áll le a próbálkozással: most éppen a diszkontláncoknak menne neki. A március elején kiszivárgott előterjesztésben még olyan abszurd korlátozásokat is előrevetítettek, mint hogy korlátozzák a reklámköltéseiket, vagy hogy adót vetnek ki az amúgy kötelezően telepített parkolóhelyek után.
Hogy a multik által gyártott élelmiszerek „kettős minőségéről” szóló kormányzati kampány vagy a Heineken vörös csillaga elleni kirohanás milyen gazdasági célt szolgál, csak találgatni tudjuk. Az érintett „multik” ugyanis néha éppen Magyarországon gyártóüzemmel rendelkező cégek, amelyeknek a kiebrudalása csak annyi haszonnal járna, hogy megnőne az üres gyártelepek száma az országban.
