Vállalkozás hvg.hu 2017. március. 13. 17:17

Kiderült, mire készültek Mészáros Lőrincék a tőzsdén

Egyszerű technikai lépésnek tűnik, ami történt az Opimus és a Konzum részvényeivel, ám messzeható következményei lehetnek.

Kiszállt az Opimus Nyrt.-ből a Konzum Management Kft. – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az Opimusban bő egy hete szerzett részesedést a társaság, amelynek 30 százalékban a szintén a tőzsdén jegyzett Konzum Nyrt. a tulajdonosa. Az Opimus 14 százaléka azonban nem került messze az eddigi tulajdonosi körtől: a Konzum PE Magántőkealap vette át.

A 2016 végén alapított cég volt az, amely a múlt héten kötelező nyilvános vételi ajánlatot jelentett be a Konzum Nyrt. részvényeire. Erre az Opimusnál is lehetősége nyílhat, feltéve persze, hogy akad olyan együttműködő részvényes, akivel együtt elérik az ehhez szükséges tulajdoni arányt. Ez elvben 33 százalék, ám ha nincs rajtuk kívül 10 százaléknál több részesedést birtokló személy, akkor elég 25 százalék is. Vagyis ha a tőkelaap nevében eljáró Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. és a március elején 16,9 százalékos részesedést szerző Mészáros Lőrinc együttműködik, a kisrészvényesektől akár többségi tulajdont vásárolhatnak az Opimusban.

Jászai Gellért, a Konzum-cégek vezetője a múlt héten a Világgazdaságnak adott magyarázatot a mozgolódásra: „épp átrendezem a portfóliómat” – fogalmazott az üzletember. A lap arra is rákérdezett, mi a célja az Opimus és a Konzum közös befektetésének. „Ez egy szoros és hosszú távra tervezett stratégiai partnerség [Mészáros Lőrinccel], amely elsősorban a vállalatok által érintett területekre, azaz a turizmusra, az ipari, pénzügyi és tőkepiaci befektetésekre, az ingatlankezelésre és a médiára vonatkozik” – magyarázta Jászai, aki nemzetközi terjeszkedést is vizionált, azt viszont tagadta, hogy a tőzsdéről való kivonulást terveznék.

Egyelőre nem is éri meg kivezetni a papírokat: Mészáros Lőrinc megjelenése után ugyanis mind a Konzum, mind az Opimus részvényeinek meredeken kezdett emelkedni az árfolyama. Előbbivel egyébként hétfő reggel óta, az Opimus papírjaival pedig már múlt csütörtök óta nem lehetett kereskedni, a felfüggesztést azzal indokolta a két cég, hogy az árfolyamot befolyásoló bejelentésre készülnek.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.