A szpotot egy magyar származású fotóművész készítette, az unokatestvérei a főszereplők, megjelenik benne a Gellért fürdő és magyarul is beszélnek benne.
Petra Collins magyar származású New York-ban élő kanadai fotóművész készítette a Gucci Eyewear legújabb varázslatos reklámszpotját. A 25 éves művész édesanyja magyar, a filmet pedig Budapesten forgatták.
A történet úgy kezdődik, hogy egy meglehetősen retro lakásban egy kislány és egy kisfú tévézik, valami magyar csatornát néznek, majd betesznek egy videókazettát, miközben a rájuk felügyelő nagymama elbóbiskol. A kislány magyarul osztja meg velünk a titkot, hogy azt hallotta, a nagymamának csodaszemüvege van.
A reklámban a kisgyerekek felveszik az alvó nagymama varázsszemüvegét és egy varázslatos világa kerülnek - megelevenednek a tévé szereplői, szőlőtőkék között bóklásznak, meg valami fura buliba csöppennek a Gellért fürdőben.
A művész az Elle magazinnak elmondta, a filmben szereplő gyerekek az unokatestvérei, a filmet pedig Budapesten forgatták, ahol a leginkább otthon érzi magát.
Collins elmondta, a filmecske ötlete onnan jött, hogy tavaly nyáron már készített felvételeket egy másik munkája miatt a családjáról, és ekkor rájött arra, hogy a két unokatestvére szuperül mutat a kamera előtt, mindenképp szeretett volna velük egy filmet csinálni. Amikor felkérték a szemüvegek reklámjának leforgatására, a művész úgy döntött, mindenképp ők lesznek a főszereplői.