Vállalkozás MTI 2017. január. 24. 12:54

Másfél milliárd forintot kapott a jászberényi műanyagfeldolgozó

A kapacitásbővítés felét állja az állam.

A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. 2 milliárd 850 millió összértékű kapacitásbővítő fejlesztését segíti 1 milliárd 420 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretein belül – közölte a nemzetgazdasági miniszter a támogatásról szóló okirat ünnepélyes átadásán kedden Jászberényben.

Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy a beruházás a Jászságnak, a megyének és a térségnek további gazdasági lendületet fog adni.

A miniszter felidézte, hogy az NGM kezdeményezésére 2015-ben döntött úgy a kormány, hogy támogatja azokat az ipari nagyvállalatokat is, amelyek fejlesztik technológiájukat, bővítik kapcitásaikat, új munkahelyeket teremtenek, ugyanakkor az uniós forrásokból nem részesülnek.