Vállalkozás hvg.hu 2016. november. 17. 09:48

Mégsem lesz adómentes egy fontos cafeteriaelem?

Megy az iszapbirkózás a cafeteria körül: most éppen úgy tűnik, hogy mégsem lesz jövőre adómentes juttatás a munkáltató által finanszírozott egészségügyi szűrés.

Már a 2015-ös nyári adócsomagban javasolta volna egy fideszes képviselői módosító indítvány a munkáltató által nyújtott, az egészségügyről szóló törvényben meghatározott szűrővizsgálat, továbbá fizikoterápiás és mentál-egészségügyi ellátás adómentességének kimondását, a törvényhozók azonban ezt nem fogadták el. Bár a tavaly őszi adócsomagról kiszivárgott előzetes hírek szerint a javaslat újra előkerült, de akkor a kormány mégsem vitte a parlament elé – írja az Adózóna. Majd az idei nyári módosítások között az indítvány új változatban ismét megjelent, és 2017. január 1-jei hatálybalépéssel az Országgyűlés jóvá is hagyta a személyi jövedelemadóról szóló törvény ilyen értelmű módosítását.

Eszerint adómentes lett volna a munkáltató által – valamennyi munkavállaló (ideértve a munka törvénykönyvéről szóló törvény előírásai szerint a munkáltatóhoz kirendelt munkavállalót is) részére azonos feltételekkel, vagy valamennyi munkavállaló által megismerhető belső szabályzat alapján – biztosított, az egészségügyért felelős miniszter által meghatározott egészségügyi ellátás, ide nem értve az utalvány formájában biztosított juttatást.

Ez jó hírnek bizonyult a béren kívüli és az egyes meghatározott juttatások adózási feltételrendszerének szigorítása közepette. A munkáltatók, türelmesen várva az egészségügyért felelős miniszter rendeletére, már fontolgatták az új adómentes juttatás beillesztését a jövő évi cafeteriacsomagba. Ám csalódniuk kell, mert a parlament előtt lévő, az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint – ha elfogadják – az szja tv. megfelelő pontja mégsem lép hatályba.

Na, vajon hogyan állítják össze a 2017-es cafeteriacsomagot a cégek?

Jövő január 1-től jelentősen változik a nem pénzben nyújtható juttatások adózása, emiatt a korábbi években már megszokott cafeteriaelemek kikerülhetnek a választható juttatások köréből, az adómentesen nyújtható juttatások pedig új elemekkel bővülnek. Az év végéhez közeledve a vállalatokat kihívás elé állíthatja egy olyan juttatási rendszer kialakítása, amely a munkavállalók igényeit maximálisan, de minimális adminisztráció mellett szolgálja ki.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.