Van, aki jól megél a dinnyetermesztésből, de sokan csak annyit keresnek rajta, ami épp elég az éhenhaláshoz. Dühöng a vadkapitalizmus, a magyarok keresik a pozíciót az olcsó exporttal szemben.
Mit saccol, mennyi a kilogrammonkénti termelési költsége annak a görögdinnyének, amelyet vidéken az út szélén jelenleg úgy 70-80 forint körül tud megvenni, az áruházakban pedig a lélektani 100 forint körül szokott lenni az ára?
Egy minap rendezett szakmai rendezvényen, amelyen hat áruházlánc, a szakminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum is felvonult, az hangzott el, hogy a fenti kérdésre a válasz:
18 forint.
Természetesen a bruttó 100 forint nettóban már csak 79, az útszéli 70 pedig 55 (ha feltételezzük, hogy rendesen könyvel az eladó). És azt is figyelembe kell venni, hogy mire a dinnye az áruház polcára jut, a logisztikai lánc akár több szereplőjén is végigfut, ahol mindenki ráteszi a saját nyereségét. Ahhoz, hogy megtudjuk, végső soron mennyit keresnek a termelők a dinnyén (egyáltalán keresnek-e), megkérdeztünk pár érintettet, kicsi és nagy piaci szereplőt egyaránt.
A helyzetet azonban szinte lehetetlen pontosabban átlátni, a hazai dinnyepiac rendkívül széttagolt. Van, aki jól megél rajta, és van, aki csak vegetál. Nincsenek kialakult játékszabályok, nincs kőbe vésve semmi, mindenki úgy boldogul, ahogy tud,
igazi vadkapitalizmus uralkodik.
Amikor a 18 a valóságban 40
Amint mélyebbre ástunk, rögtön kiderült, hogy a 18 forintos összköltség csak akkor igaz, ha elolvassuk hozzá az apró betűs részt is: „a számolás nem tartalmaz semmilyen addicionális elemet”. „Ha valóban 18 forinttal terveznék, akkor az azt jelentené, hogy mindig a legolcsóbb talajművelő anyagokat használom, csak a legolcsóbb fajtákat termelem, és a gépek amortizációs költségét figyelmen kívül hagyom. Márpedig ez öngyilkosság, mert így az egy hektárra eső hozam rövid időn belül lecsökken, a gépek helyett nem tudok újakat venni, esik a minőség, és olyan spirálba kerülök, amely biztosan csődbe visz” – mondta az egyik termelő.
A tényleges összköltség tehát ezek alapján inkább a 40 forinthoz közelít – vagyis innen már nincs is olyan nagy rés a jelenlegi nagybani piaci legkisebb árához, az 55 forinthoz. De ez persze korántsem a számolás vége.
Ahhoz ugyanis, hogy valaki tényező tudjon lenni a dinnyepiacon, nagy mennyiségben és jó minőségben kell termelnie, mert csak így tud közvetlenül beszállítója lenni a nagy áruházláncoknak. Amikor egy termelő eléri, hogy a főszezonban legalább 50 ember szedi a dinnyéit (gépesíteni egyelőre nem lehet, mert az emberi szem és kéz dönti el, hogy a gyümölcs érett-e), és naponta többkamionnyi árut tud útnak indítani közvetlenül a láncokhoz, akkor már gondolkodhat arról, hogy erősítheti az alkupozícióit. Addig viszont nem is álmodhat róla. És ezt elérni nem kis vállalkozói teljesítmény.
A tőkeszegényebb kisebb termesztők csak közvetítőkön keresztül szállíthatnak be a boltokba, így azonban már nagyon romlik a pozíciójuk:
- Egyrészt amikor sok kis termelő „összeönti” a termését a kamionba, akkor nincs komoly ráhatása a minőség megtartására, az alacsonyabb átlagos minőség viszont alacsonyabb átvételi árat, vagy adott esetben piacvesztést is okozhat.
- Másrészt a láncba beépülő integrátor/szállító is profitért dolgozik, vagyis a termelő itt már sokkal közelebb kerül ahhoz, hogy 40 forint alá menjen kilónként, ami – mint láttuk – nem elég a hosszabb távú életben maradáshoz.
A kicsik tehát gyakorlatilag állandóan egyensúlyozásra kényszerülnek, és a tét náluk az életben maradás. És ebben a helyzetben hamar beindul az a spirál, amely még ezt a kis profitot is elolvasztja. „A kisebb magyar termelők – különösen a külföldi vevőknél – sokszor maguk alatt vágják a fát. A vevő csak elsóhajtja magát, hogy neki talán ez az ár kicsit magas lesz, a magyarok pedig máris lemennek kutyába, annyira félnek, hogy nem tudják végül eladni a dinnyét” – mondta egy termesztő.
Stop loss
Így egymás alá kínálva hamar eljutnak oda, hogy már nem a nyereség megőrzése, hanem a veszteség enyhítése lesz a fő céljuk. Egy lengyel vevő manapság pillanatok alatt megversenyeztet és elvéreztet 5-6 kisebb magyar beszállítót, a régi, személyes kapcsolatokra épülő viszonyoknak vége.
Kartell lehet, és mégsem |
A versenyhivatal 2012-ben kartelleljárást indított, mert a gyanú szerint a dinnye beszerzési árában az érdekeltek megállapodtak, az importot pedig diszkriminatív árazással dobták piacra. A miniszter azonban úgy találta, hogy a piaci szereplők közötti megállapodásra a versenyszabályok nem alkalmazhatóak, ezért az mentesült a kartelltilalom alól – a GVH visszavonulót fújt. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen, ezért változtatni kellett a jogszabályokon. Ezek szerint a versenyjogi tilalom megsértése nem probléma, ha a piaci szereplők közötti megállapodás kizárólag a magyar piacot érinti. Ezt az agrárpolitikáért felelős miniszter ellenőrzi, és a versenyhivatalt a gyakorlatban visszatarthatja attól, hogy eljárást indítson. |
A nagyok viszont tudnak keményen játszani. Egy sárgadinnyével foglalkozó termesztő például azt mondta, ha tőle nem 80 forint feletti árért veszik meg a termést, akkor emelt fővel, büszkén kidobja az egészet (a nagybani piacon jelenleg 180-250 forint körül megy a sárgadinnye, és ebben általában is sokkal jobb lehetőségek vannak, mint a görögben). „Szerencsére megtehetem, hogy évek óta ragaszkodom a viszonylag magas átvételi árakhoz, mert olyan minőségben és mennyiségben tudok szállítani, amit az áruházláncok biztosan eladnak, és így ők is hajlandóak együttműködni” – mondja. Nála jól pörög a biznisz.
A dinnye fogyasztása erősen kötődik a kánikulához, 30 fok felett jól fogy, az alatt viszont gyatrán – így az idei szezon nem is hozott fényes eredményeket. A termelőknek viszont meg kell próbálniuk alkalmazkodni a hullámzó megrendelésekhez, és ez néha lehetetlen. Egy-egy lánc irdatlan mennyiséget be tud rendelni rövid határidővel, ha az időjárás-jelentésben azt látja, hogy melegebb hétvége jön. Ám sajnos a dinnye ettől még nem érik be gyorsabban, a termesztő így könnyen itt is szorításba kerül.
Néha borul a bili, és a raklap
A piac működésének alapfeltétele, hogy az áruházláncok magyar dinnyét vegyenek, és ne véreztessék ki az itthoni termelőket a nemzetközi versennyel. Ezt ugyanis adott esetben viszonylag könnyen megtehetnék. A spanyol és az olasz dinnye hamarabb érik, mint a magyar, és mire a hazai gyümölcs július-augusztusban piacra kerül, addigra a mediterrán import pont a végéhez közeledik. Ott akkor már csak arra gyúrnak, hogy a termés vége fusson ki – akár olcsón is, vagyis jön a dömping.
A nagyobb magyar áruházláncok mindenesetre összezárnak, mindegyik átáll a magyar dinnyére, ha kezdődik a szezon. Amikor „besikerül” egy-egy olyan akció, ahol az olcsó export ellehetetleníti a magyar dinnyét, akkor látni a botrányt: az áruház elé borított pár raklap árut.
Szőrtelen idegenek és magtalan újhullámosok a piacon
A hagyományos gyümölcseink mellett nagyon jönnek fel az újabb, szebb, pirosabb, magtalanabb, felhasználóbarát verziók.