Vállalkozás hvg.hu 2016. július. 19. 12:16

Ahol vezetéken utazik a sör

Brugge-ben csővezetéket építenek a sörnek, hogy kíméljék a világörökség belvárost.

Egy nagy múltú belga sörfőzde úgy döntött, nem rongálja tovább teherautókkal a székhelyéül szolgáló Brugge központját, így inkább másképpen szállítja el termékét a távoli palackozóba. Az UNESCO Világörökség részét képező, nyugat-flandriai kisváros keskeny, középkori utcái és a tartálykocsik nem igazán férnek meg egymás mellett. Mi lenne a megoldás? Természetesen egy sörcsővezeték.

Egy szeptemberben üzembe helyezendő sörcsatorna a központból óránként 12 000 üvegnyi „folyékony kenyeret” pumpál majd egy városszéli palackozóüzembe – írja a Turizmus Online. A vezeték segít megőrizni a centrum utolsó működő főzdéjének, a De Halve Maan eredeti helyét és hitelességét is. Ha az üzletnek a településen kívülre kellene költöznie ugyanis, a továbbiakban nem állíthatná, hogy az italt Brugge-ben állítja elő.

A sörvezeték 4 millió euró (mintegy 1,25 milliárd forint) költségének csaknem 10 százalékát közösségi finanszírozással sikerült összegyűjteni. A kampány erejéig a 7500 euró fejében megszerezhető arany tagság élethossziglan naponta egy üveg Bruges Zot sört ígért a támogatónak.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.