Vállalkozás hvg.hu 2016. július. 07. 19:12

Elkelt végre a kapuvári húsgyár

A kapuvári Önkormányzat veszi meg a húsgyárat, azt azonban nem tudni, hogy mit is kezd majd vele.

Csütörtökön a felszámolást végző cég kihirdette a Húsgyár értékesítésére kiírt 10. kör eredményét. A pályázatot érvényesnek nyilvánította és elfogadta Kapuvár Város Önkormányzatának ajánlatát a gyár megvételére, így a terület az Önkormányzat tulajdonába kerülhet – írja az infokapuvar.

Az, hogy az Önkormányzatnak mik a tervei a Húsgyár épületeivel, területeivel, arról hamarosan beszámolunk.

A húsüzem már 2012-ben leállt, de eddig egyszerűen képtelen voltak értékesíteni.

Az adóhatóság hibázott, eltiporhatta az egyik legnagyobb húsgyárat?

Az adóhatóság is sáros az LMP szerint, hogy bedőlt az egyik legnagyobb húsüzem, a kapuvári húsgyár. A bíróság hatályon kívül helyezte a NAV sok százmilliós adóhiányt állító határozatát. A Kapuvári Hús Zrt. belerokkant, részben ebbe az ügye is.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?