Vállalkozás hvg.hu 2016. május. 12. 09:53

Külföldre kacsingat az informatikai sikercég

Nem az állami megrendelésekből kíván a jövőben sem fennmaradni a 4iG informatikai cég, amely inkább a tőzsdei kisbefektetők figyelmét igyekszik felkelteni.

A kivitel erősítését és a kisrészvényesek nagyobb bevonását tűzte ki célul a 4iG – mondta el Fehér István, a tőzsdén jegyzett részvénytársaság igazgatósági tagja egy háttérbeszélgetésen. A korábban Freesoft néven ismert, négy informatikai cég (Humansoft Kft., Axis Rendszerház Kft., Banksfoft Kft. és Mensor3D Kft.) összeolvadásából létrehozott, 358 főt foglalkoztató magyar társaság egyelőre nem túl erős exportban: tavaly elért, 16,5 milliárd forintos árbevételükből mindössze  265 millió származott a külpiacokról.

Ehhez képest az évtized végére 1 milliárd forintot szeretnének elérni, ami Fehér István szerint is „impozáns terv”. A cégvezető szerint ugyanis az IT-szektorban nem egyszerű betörni a piacokra, ők mindenesetre felmérték, milyen területeken érdemes próbálkozniuk: a részben hardverek és szoftverek nagykereskedelmével, részben informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó társaság különösen az utóbbi területen, például a 3D vagy a big data területén lát lehetőségeket.

Ami a közkézhányad (vagyis az 5 százalékosnál kisebb tulajdonnal rendelkező részvényesek arányának) növelését illeti, a cég szintén nagyratörő tervet tűzött ki maga elé. A mostani 35-38 százalékos arányt 50-60 százalékra szeretnék emelni. Ennek érdekében nem csak a cég helyzetét igyekeznek stabilizálni – hangzott el –, hanem 2013 után újra terveznek osztalékot fizetni a részvényeseknek. A cég papírjai egyébként a kibocsátáskori 1000 forint kétszeresét érik most, a tervezett osztalék mértéke pedig részvényenként száz forint lehet. Igaz, erre gyakorlatilag rámegy a cég teljes tavalyi nyeresége, csaknem 350 millió forint.

A nagyobb részvénycsomagokkal a negyedszázada működő cégtársak tulajdonosi köre rendelkezik, igaz, tavaly óta van egy kakukktojás, a Tief Terra Kft. építőipari cég. A nagykőrösi társaság az utóbbi években egy Mészáros Lőrinchez köthető, Gellérthegyen kezdett ingatlanberuházással kapcsolatban került a hírekbe, néhány hónapja pedig a szintén kormányközeli Duna Aszfalt tulajdonosai vásárolták meg. A HVG arra vonatkozó kérdésére, hogy ez mennyiben befolyásolhatja a cég stratégiáját, Fehér István annyit válaszolt: azt a cég vezetősége határozza meg, nem egy 6 százalékos tulajdonrésszel rendelkező részvényes. A 4iG vezetésében egyébként október közepéig (tehát a Tief Terra felvásárlását megelőzően) két Duna Aszfalthoz köthető személy is megtalálható volt.

A csoport egyik cége, a Humansoft persze tavaly maga is sikerrel indult közbeszerzéseken. A Közpénzkereső összesítése szerint 2015-ben konzorciumi partnerként nem kevesebb, mint 210 milliárd forint értékben nyert tendereket. Fehér István szerint ennek ellenére nem az állami vagy uniós források a meghatározóak a cégnél. A közszférából szerzett források amúgy az összbevétel harmadát teszik ki.