Vállalkozás hvg.hu 2016. március. 31. 11:32

Itt az új csata a Ryanair és a Wizz Air háborújában

Szófiában nyitja meg 83. bázisát a Ryanair, amely vezérigazgatója, Michael O'Leary szerint 2018-ra át akarja venni a Wizz Air vezető szerepét Kelet-Európában.

Szófiában három gépet állomásoztat majd a Ryanair október 30-tól és a téli menetrendben 19 új úti célba is repül majd – írta az airportal.hu, amely felidézte, hogy az ír fapados október végén Bukarestben is új bázist nyit majd, és egy temesvári bázis megnyitását is bejelentette.

Stiller Ákos

A Wizz Air szintén jelen van a bolgár és a román piacon, szófiai bázisán tavasszal már hat gépet használt, és innen 15 ország 29 repülőterére közlekedtet járatokat. A bolgár jaratai közül a Wizz Air most a London, Eindhoven, Brüsszel, Madrid, Milánó, Róma, Birmingham, Memmingen és Hamburg irányába közlekedő járatainál kap közvetlen konkurenciát a Ryanair kínálatából.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója az év elején több nyilatkozatában is azt mondta, hogy a légitársasága erősíteni kívánja jelenlétét és piaci pozícióit a közép-kelet európai régióban. Az év elején az Air Transport Worldnek közölte, azt tervezik, hogy 2018-ra átveszik a Wizz Airtől a vezető szerepet a kelet-közép-európai régióban.

Az árversenyt szerinte meg fogják nyerni, mert 50 százalékkal alacsonyabb az üzemelési költségük, mint a Wizz Airnek. Az airportal.hu szerint viszont a Wizz Air mindig is Kelet-Közép-Európára koncentrált, és bár mérete töredéke a Ryanairének, a működése lehet hatékonyabb. A kérdés, hogy a Wizz Air mennyire megy, mehet bele az árháborúba, illetve az, hogy O’Leary-nek a befektetők mennyire adnak szabad kezet és repülőgépet a piac megszerzésére – tették hozzá.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.