Törölte a budapesti útvonalat a menetrendjéből és az előzetes tervekkel ellentétben mégsem repül Budapestre a nyári időszakban az Air Malta.
Már törölte is budapesti járatait az Air Malta a foglalási rendszerekből és értesítette az érvényes repülőjeggyel rendelkező utasokat, hogy jegyüket más járatokra foglalták át – tudta meg az airportal.hu. A portálnak a járatok lefújását megerősítette az Air Malta magyarországi képviseletét ellátó Tensi Aviation Kft. is.
Az Air Malta április és október között közvetlen járatként meghirdetett budapesti útjaira a cég saját rendszerében már csak bécsi, müncheni vagy frankfurti átszállással lehet jegyet foglalni.
Az airportal.hu úgy tudja, a légitársaságnál átalakítások zajlanak, ennek részeként több útvonal megszüntetése mellett döntöttek, köztük a budapestit is törölték. A kivonulás konkrét oka az lehet, hogy Budapest és Málta között ebben az évben a légitársaságok által kínált ülőhely-kapacitás megduplázódik, hiszen a Wizz Air mellett már a Ryanair is üzemeltet majd járatokat az útvonalon.
Csakúgy, mint az előző évben, az Air Malta az előzetes tervek szerint a nyári szezonban üzemeltetett volna hetente két alkalommal járatokat Valetta és Budapest között. Az airportal.hu szerint a TAP Portugal kivonulása után ismét rossz hír a magyar utazóknak, hogy újabb hagyományos légitársaság szünteti meg járatát Budapestre.
A Tensi Aviatonnél azt is közölték, hogy amint a légitársaságtól kapnak tájékoztatást, ők is értesítik érvényes foglalással rendelkező utasaikat, hogy milyen lehetőségek közül választhatnak, kapnak-e visszatérítést vagy más útvonalon, átszállással juthatnak-e Máltára. A légitársaság nem vonul ki teljesen Magyarországról, mint a TAP Portugal, mert megmarad a vezérképviselete, melyet továbbra is a Tensi Aviation lát el.