Két német cég miatt tüntettek itthon
A német tulajdonban lévő AKE Kft. és Güntner Kft. munkavállaló-ellenes fellépései miatt és a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása érdekében demonstrál hétfőn Szombathelyen, Tatán és Budapesten a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
A szakszervezet nyílt levélben fordul Kristina Steltzerhez, a Német Nagykövetség gazdasági referenséhez, hogy gyakoroljon nyomást a két cégre annak érdekében, hogy a német munkáltatói szervezetek Magyarországon is tartsák tiszteletben az európai uniós és magyar jogszabályokat, a munkavállalók és a szakszervezetek alapvető jogait.
Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint a fa-, fém- és műanyag-megmunkálással foglalkozó, mintegy 200 embert foglalkoztató szombathelyi AKE Kft. többek között évek óta nem fizeti ki a dolgozók számára a munkaszerződésben garantált 13. havi bért.
Hozzátette, Tatán a több mint ezer munkás érdekeinek szervezett képviseletét szeretné elérni a Vasas, mivel úgy vélik, hogy a légkondicionáló kereskedő Güntner Kft. által biztosított munkakörülmények rendkívül rosszak, elégtelen a munkaszervezés, rengeteg a túlóra, a túlterheltség és fáradtság pedig munkabalesethez vezethetnek. Balogh Lívia szerint október 5-én este is halálos baleset történt a tatai gyárban.
A szakszervezet szerint a vállalatoknál tapasztalható magas fluktuáció az alacsony bérre, a rossz munkakörülményekre és a rendezetlen munkaügyi kapcsolatokra vezethető vissza. Az alelnök elmondása szerint a Vasas többször is megkereste a tatai székhelyű cég hr-vezetőjét, aki azonban elzárkózott az előzetes tárgyalásoktól.
A szakszervezet hétfőn Szombathelyen 50-60, Tatán 20-25 résztvevővel tüntet a telephelyek előtt, Budapesten pedig a társágazati szakszervezetekkel együtt arra kérik a gazdasági referenst mint a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért, ápolásáért felelős személyt, hogy tájékozódjon, közvetítse a problémát a német kormányzat felé és gyakoroljon nyomást a szakszervezet-, tehát munkavállaló ellenes lépések megszüntetése érdekében.
A Güntner Kft. hr-munkatársa a céget ért vádakra nem kívánt reagálni, és azt mondta, a Vasas szakszervezettől egyelőre nem érkezett megkeresés hozzájuk. Az AKE kft. közölte, a Szombathelyi Munkaügyi Bíróság közelmúltban hozott ítélete szerint a cég jogszerűen jár el a munkabérek kifizetésekor.