Vállalkozás MTI/hvg.hu 2015. szeptember. 30. 14:52

Simicska cége nem törődik bele, hogy rácsapták az ajtót

A Mahir Cityposter Kft. megdöbbenéssel fogadta a Fővárosi Közgyűlés azon döntését, hogy felmondja a velük kötött szerződést. Mivel mindig teljesítették szerződési kötelezettségeiket, nem tudják elfogadni a felmondást, ami szerintük "nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti".

A cég a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésére reagált, amely szerint október 31-ével szerződést bont a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel. A főváros egyben felszólítja a céget, hogy a rendkívüli felmondást tartalmazó értesítésben megjelölt időponttól számított hatvan napon belül bontsa el a szerződés keretében telepített hirdetőoszlopokat.

A Mahir Cityposter a Mahir Zrt.-n keresztül Simicska Lajos tulajdonában áll. 2006-ban a Fidesz segédletével írták alá a szerződést 621 hagyományos hirdetőoszlop, valamint 140 darab „le- és elfedő rendszerű hirdetőoszlop” felállításáról, illetve 25 éven keresztül való üzemeltetéséről.

Bánkuti András

A Mahir a szerdai közleményében azt írta: a fővárossal 2006 szeptemberében kötöttek szerződést, amelyet "folyamatosan és szerződésszerűen" betartanak, ráadásul az önkormányzat sem emelt kifogást az elmúlt kilenc évben, így nem tudják elfogadni a felmondást és az indokait. A lakosságnak ingyenes internetelérést biztosító és légszennyezettséget kijelző, "jelenleg is kifogástalanul működő" úgynevezett kombinált hirdetőoszlopait az önkormányzattal évekkel ezelőtt írásban egyeztetett, általuk jóváhagyott műszaki megoldással és helyszínekre telepítette – tették hozzá.

A fővárosi önkormányzat sosem kérdőjelezte meg a szerződésben meghatározott díj összegét, elszámolását, a szerződés alapján az önkormányzatnak biztosított egyéb többletszolgáltatások értékét, nem kezdeményezte az éves díj- és árbevétel-megosztás módosítását, mindig elfogadta az elszámolásukat, nem akarta ellenőriztetni sem könyvvizsgálóval, sem más módon, holott erre a szerződés szerint van jogosultsága – sorolták.

Kiemelték: a cég számára "különösen felháborító és a döntés törvényes jogi-szakmai indokainak hiányát, egyben valós mögöttes indokát jelzi" a közgyűlési előterjesztés írásbeli indokolásának a társaság tulajdonosi szerkezetére, a tulajdonos személyére és egyéb gazdasági érdekeltségeire vonatkozó, azt kifogásoló megállapítása.

A Mahir közölte: tekintettel arra, hogy a szerződés felmondása "nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti", a cég a felmondás kézhezvétele után azonnal megteszi a szükséges jogi lépéseket azért, hogy megóvja törvényes jogait és érvényesítse jogos igényeit.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.