Vállalkozás hvg.hu 2015. szeptember. 02. 15:14

Egy szövödében nyílt meg az első magyar hipermarket

Új kereskedelmi kategóriát honosított meg a Spar 1995-ben azzal, hogy 600 millió forintos beruházás keretében megnyitotta az első hazai hipermarketet Győrben.

Gyökeresen átalakította a magyarországi kiskereskedelmet a hipermarketek megjelenése. A vásárlókat már a kezdetektől megragadta, hogy a kiflitől a kerti padig annyi mindent beszerezhettek egy olyan áruházban, amely előtt mindig találtak parkolóhelyet. Ma összesen 163 hipermarket működik országszerte, az első a győri Interspar áruház volt 1995-ben.

A legelső Interspar eredetileg a Rábatext szövödéje volt, és a 10 ezer négyzetméter alapterületű épület átalakítása 600 millió forintba került. Húsz évvel ezelőtt meglehetősen nagy visszhangot keltett mind a beruházás nagyságrendje, mind az, hogy olyan bevásárlócentrum létesült Győrben, amely helyet adott banknak, utazási irodának, étteremnek is, továbbá 150 ember számára új munkahelyet is teremtett. Ma már természetes, hogy a hipermarketekben kiegészítő szolgáltatásokat is találunk, annak idején azonban még teljesen ismeretlen ez a kiskereskedelmi forma.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.