Versenytársat kapott a magyar drónbicikli, ráadásul az angol konkurenciának már meg is van az első megrendelője: az Amerikai Védelmi Minisztérium.
Nemrég mutatta be, a Csillagok Háborúja egyik epizódját idéző járművének prototípusát Bay Zoltán, már is felütötte fejét a konkurencia. A Flike névre keresztelt magyar találmányt legegyszerűbben drónbicikliként határozhatjuk meg, mert e kettő ötvözetéből áll, és leginkább a Jedi visszatér című Csillagok Háborúja epizódban láthattunk hasonlót. A fejlesztés mögött álló Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. miközben javában keresi a befektetőket a megvalósításához, illetve a későbbi tömeggyártás beindításához, néhány napja a The Telegraph beszámolt egy égészen hasonló elképzelésről, az angol Malloy Aeronautics cég gépéről, amely egészen hasonló a Flike-hoz, sőt már olyan nagyszabású ügyfelek érdeklődését is felkeltett, mint az amerikai hadsereg.
A cég szeptemberben a Kickstarter segítségével szerzett tőkét, ahol a remélt 34.000 dollár helyett közel 73.000 dollárt sikerült gyűjteniük, most pedig összeálltak a Survice elnevezésű céggel - amely már 30 éve beszállítója az amerikai hadseregnek – hogy a katonai felhasználásra alkalmas verziót fejlesszenek ki. A Survice-nál úgy látják, hogy a Hoverbike nevű fejlesztés kiválóan hasznosítható katonai bevetések alkalmával, például ha nehezen megközelíthető helyekre kell a katonákat vagy a muníciót elszállítani, és diszkrétebb tud lenni egy helikopternél, ha például megfigyelésre használnák. Amellett, hogy készül a katonai verzió, a civil vonalról sem feledkeztek meg, a tervezők szerint farmerek vagy akár a mentőszolgálat is hasznát vehetné a találmánynak.
Az alábbi videókon a Flike-ot illetve a Hoverbike-ot láthatják akció közeben.