Vállalkozás MTI / hvg.hu 2015. április. 16. 10:55

Magyar ügyfél panaszára marasztalta el a UPC-t az Európai Bíróság

Egy magyar ügyfél és a UPC közti vitában kérte ki a Kúria az Európai Bíróság véleményét, a testület pedig úgy döntött, a cég megtévesztette a vásárlót.

A téves információ közlése akkor is az uniós jog által tiltott megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha az csak egyetlen egyszer történik, és egyetlen ügyfelet érint – mondta ki csütörtökön a UPC Magyarország ügyében lefolytatott eljárásban kihirdetett ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság.

A UPC-t a fogyasztóvédelmi hatóság azért bírságolta meg, mert egy ügyfelet tévesen tájékoztatott. A kábelszolgáltató egyik ügyfele még 2011-ben tájékoztatást kért arra vonatkozóan, hogy a részére kiállított éves számla mely befizetési időszakra vonatkozott pontosan, mivel az a számlából nem volt megállapítható. A cég válaszában közölte, hogy a kérdéses számla a 2010. január 11-től 2011. február 10-ig terjedő időszakra vonatkozik.

Az ügyfél ezután 2011. február 10. napjával kérte a kábelszolgáltatási szerződés megszüntetését, de a szolgáltatást csak négy nappal később, február 14-én kapcsolták ki nála, mert a UPC szerint ez az elszámolási időszak tényleges záró időpontja, a február 10-i dátum pedig csak elírás volt. Így az ügyféltől annak ellenére kérte az elírással érintett időszakra az előfizetési díj megfizetését, hogy az időközben már egy másik szolgáltatóval szerződést kötött, és annak keretében díjat is fizetett.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megállapította, hogy ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ezért 25 ezer forint bírságot fizettettek a UPC-vel.

A Kúria ezután azért fordult az Európai Bírósághoz, mert nem tudták eldönteni, hogy "kereskedelmi gyakorlatnak" számít-e ez az elvileg egyetlen ügyfelet érintő tévedés, az Európai Bíróság azonban megállapította, hogy igen, ráadásul az sem menti fel a UPC-t, hogy nem volt szándékos a megtévesztés, ezért minden egyes esetben megtévesztésnek minősül az ilyen téves tájékoztatás.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.