Vállalkozás hvg.hu 2015. április. 13. 17:27

Ezzel aztán hazavágja a sörözést az EU

Az EU-ban egyre többen szeretnék, ha tudnánk, mennyi kalória van egy sörben, egy pohár borban vagy például egy felesben, hogy elvegyék a kedvünk a sok ivástól.

Kötelezővé tennék, hogy az Európai Unióban forgalmazott alkoholos italokon tüntessék fel, hány kalóriát tartalmaznak, és azt is, hogy fogyasztásuk árt például a terhes nőknek és az autóvezetőknek – írja az AFP.

Az első lépés már megtörtént: az Európai Parlament egészségügyi bizottsága felszólította az Európai Bizottságot, hogy 2016-ig készítsen törvénytervezetet a javaslatról. Ez még nem kötelező, de április végén az egész parlament szavaz a határozatról, amire már lépnie kell a bizottságnak is. Egy parlamenti forrás a hírügynökségnek azt mondta, ezúttal lehet, hogy megszavazzák a javaslatot.

Mennyi kalóriát iszunk meg?

Azt általában tudjuk, hogy az alkoholfogyasztástól hízunk és sokat inni egészségtelen, azt viszont nem tudjuk, hogy mennyire. Van például egy brüsszeli becslés, mely szerint az alkoholizmus 155 milliárd euróba kerül az EU-tagállamok szociális és egészségügyi rendszereinek. De tudja, hány kalória van például egy korsó sörben? Nagyjából annyi, mint egy tábla csokiban. És amikor megiszunk egy pohár bort, akkor helyette akár megehetnénk egy szelet tortát is.

Inkább folyékony csoki.
Facebook

A gyártók egyébként már próbálnak igazodni a trendhez, hogy a fogyasztók tudni akarják, mit isznak. Az Európai Sörgyártók iparági szövetsége például önként vállalta, hogy 5 ezer tagja feltünteti a tápértéket a termékein. Ettől azt várják, hogy az emberek rájönnek, a sör nem is hizlal annyira, mint például a bor vagy a tömény szeszek. Elő is álltak egy táblázattal, ami azt mutatja, mennyi kalória van az egyes italfajtákban, 100 milliliterben: ennyi whisky 245, a vörösbor 82, a sör viszont csak 46 kalóriát tartalmaz: annyit, mint egy narancslé.

A szeszgyártók szerint azonban ez egy félrevezető összehasonlítás, ugyanis általában nem 100 milliliter sört iszunk, miközben szeszből ez a mennyiség megfelel egy felnőtt férfi maximálisan ajánlott napi fogyasztásának, és meghaladja a nőknek ajánlott mennyiséget.

Eközben a színfalak mögött

Most kemény alkudozás mehet az iparág és az EU-s bürokraták, illetve a fogyasztóvédők és a bürokraták között. Az biztos, hogy a kezdeményezés az alkohollobbi kemény ellenállásába ütközik, 2011-ben egyszer már megfúrta a próbálkozást. De az európaiak a világ legnagyobb ivói, és mára több országban egyszerre felerősödött a túlzott alkoholfogyasztás és az ivás miatti elhízás elleni küzdelem.

Az egészségügyi biztos is véget akar vetni a hallgatásnak a kérdésben, viszont a bizottságban lehetnek olyanok, akik ellenállnak a kezdeményezésnek, ami valószínűleg nem független az alkoholgyártók lobbijától. A bortermelők például már előálltak azzal, hogy óriási többletköltséggel járna a szektorban.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!

hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.