Vállalkozás hvg.hu 2015. március. 11. 06:32

Versek fabrikálásával keresnek óránként 60 ezret

A kliensek által megadott szavakból háromsoros kis verseket, úgynevezett haikukat pötyögnek ódivatú írógépeikbe a The Haiku Guys tagjai, akik a Google céges bulijától, esküvőkön át megnyitókig, mindenhol feltűnnek és óránként 200-250 dollárt kérnek el frappáns írásaikért.

A The Haiku Guys tagjai hétvégéiket az írógép mögött ülve, a „Free Haiku” felirat mögött töltik különböző rendezvényeken, ahol vendégek által megadott néhány szóból frappáns kis versikéket fabrikálnak. A haiku, amely a japán költészet egyik jellegzetes versformája, végül egy ízléses kis bilétára kerül, hogy aztán az ügyfél íróasztalán, vagy hűtőajtaján kössön ki. A Lisa Markuson, Erick Szentmiklosy és Daniel Zaltsman által alapított cég ügyféllistáján olyan vállalatok is szerepelnek, mint a Google, a Bloomberg vagy a J. P. Morgan, de előszeretettel hívják őket zenei fesztiválokra, vagy éppen filmvetítésekre is - olvasható a FastCompany oldalán.

A vállalkozás a véletlen szülötte, a két kollégiumi barát úgy döntött, hogy felállítanak egy bódét az amerikai Williamsburg egyik forgalmas utcájának sarkán, hogy interjúsorozatot készítsenek vállalkozás témában az utca emberével. Hogy be tudják csábítani a járókelőket, a költői vénával megáldott fiatalok apró költeményekkel jutalmazták a nyilatkozókat, majd a nap végére világossá vált számukra, hogy ezzel kezdetét vette haiku-vállalkozásuk. Egy hétre rá meg is kapták első megkeresésüket, hogy „fellépjenek” egy yoga fesztiválon, ahol találkoztak az előadóművész Markusonnal, akinek minden előadása az írógép és a költészet körül forgott.

A trió híre hamar elterjedt, és lassan már mindenki haikukat akart az esküvőjére, a konferenciájára vagy az üzleti ebédjére. Markuson szerint az emberek extrém módon reagálnak a versekre, valakit mosolyra fakaszt, van, aki elsírja magát, de mindenkit megérint valamilyen módon, így rendkívül népszerűvé vált. A trió alkalmanként 200-250 dollár közötti órabérért vállal egy rendezvényt, amikből olykor heti hat darab is akad, amivel már szép pénzt tudnak leakasztani, de egyelőre egyikük sem adta fel polgári foglalkozását, amit a jövőben sem terveznek. Markuson és Zaltsman közösségi média cégeknél, Szentmiklosy pedig üzleti tanácsadóként dolgozik.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.