Vállalkozás hvg.hu 2015. január. 19. 10:46

Egyelőre nem jött össze a Budapest Bank eladása

Nem írták alá a Budapest Bank adásvételi szerződését a pénteki határidőig – írja a Napi Gazdaság. Az NGM szerint a megállapodás az ügylet összetettsége miatt csúszik.

Ahogy korábban megírtuk, pénteken kellett volna aláírnia a Budapest Bank adásvételi szerződését az amerikai GE Capitalnak és a magyar államnak a Magyar Közlöny december 4-én megjelent számában szereplő kormányhatározat alapján.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a becslések szerint 100 milliárd értékű megállapodás az ügylet összetettsége miatt csúszik, de sem az új határidőről, sem pedig a konkrét vételárról nem árultak további konkrétumokat.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő december 4-én jelentette be, hogy a magyar állam megveszi a Budapest Bankot, az erről szóló előszerződést a magyar kormány aznap írta alá írta alá a bank tulajdonosával, a GE Capital-lal. Az előzetes tervek szerint vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a fedezetet az MFB biztosítja.

Az MKB után a Budapest Bank lenne a második pénzintézet, amelyik állami tulajdonba kerülne. Korábban a Széchenyi és a Gránit Bankba vásárolta be magát a magyar állam. A mostani vásárlás a bankrendszer átalakításának újabb lépése, amelynek célja 50 százalék fölé emelni a magyar tulajdon arányát a hazai bankrendszeren belül. Varga Mihály indoklása szerint a bankrendszer átszabását a gazdasági szuverenitás visszaszerzése is indokolja.

Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke, korábban úgy nyilatkozott, a Budapest Bank eladása a nemzetközi stratégia része, és nem tervezik, hogy teljesen kivonuljanak az országból. Bauer akkor optimistán azt mondta, reményei szerint a bank adásvételi tárgyalásait 2015. január 16-ig sikerül lezárni.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.